3. nap: VII. 3. (szo) 9⁴⁵ - 22¹⁵
Töltszék (Tulčík) - Hervartó (Hervartov) - Bártfa - Zboró - Országhatár - Gładyszów - Magura-nyereg.
68,6 km

Hajnalban eleredt az eső, és a sátor csakhamar beázott - akkor még az hittem, alulról. Jókora tócsában ébredtem, és a kilátások csak romlottak reggelig, mivel az erős zápor nem kímélte egyrétegű sátramat. Akkor már láttam, hogy valójában a varratoknál csurog befelé a legdühödtebben a víz, de lassan a ponyva közepén is bepereg. Úgy látszik, a főpróbán (egy Monor környéki erdőben) gyengébb esőt kaptam ennél, mert akkor ilyesmi nem történt - vagy éppen akkor ázott le a varratot védő szigetelésféle. Átláttam már, milyen rettenetes hibát követtem el, mikor a tésztának való helyteremtés céljából ezt a sátrat hoztam el a jól bevált kétrétegű Vaude helyett. Most persze ki kellett találni valamit: kínomban a használt pólóval kezdtem hadakozni a be-betörő víz ellen (ez a módszer később is bevált), de hálózsákom két helyen is súlyosan átnedvesedett, mire a zápor reggelre nagy nehezen alábbhagyott.

Főzés és szivacsolás után kitoltam a bicajt az országútra, majd nekiláttam kipiszkálni a racsni mögé szorult szalmaszálakat. Bártfáig jó néhány dombot meg kellett másznom, és már most csalódott és éhes voltam. A töltszéki temetőben nitrátos ízű a kútvíz. Szerencsére a felhők elkotródtak, és csodaszép tiszta idő kecsegtetett. Demétén (Demjata) bevásároltam, majd az első parkolóban lefektettem a bicajt, ráborítottam a hálózsákot, jómagam meg kifeküdtem a matracra. Egy versenykerékpáros járta mellettem edzőköreit: kb. negyed óránként ingázott el fekhelyem mellett. Az aszfalt által visszavert hőséget négy ciklusig bírtam, ezalatt a zsák tűrhetően megszáradt. Minden nap azonban nem engedhettem meg ekkora kényszerpihenőt, így már ekkor felmerült bennem, hogy impregnálószert veszek valahol.

Hervartó világörökségi értékű fatemplomához a Csergő-hegység (Čergov) keleti dombvidékére kellett felkapaszkodnom. Helyenként le kellett szállnom, hogy pólómat az izzadságtól megkíméljem. A helyszínen, szombat lévén, lassan gyülekeztek már az autós turisták, így a gondnok is előkerült. Jelképes belépővel és prospektussal egészítettem ki a fényképeket. Eszerint 1500 körül épült, a titulusa Assisi Szent Ferenc, és a legrégibb festményei is nagyjából ekkorról valók. Tiszta gótikus építészeti stílusa kiemeli a gyakran kevert modorban ránk maradt sok fatemplom közül.

A bolond szüzek virrasztás helyett alszanak

Szent Katalin, Szűz Mária, Szent Barbara

A reformáció századában a templomot a lutheránusok birtokolták, s ez a képek átfestésével és berendezések átalakításával járt. Az oltárképről például eltávolították Máriát, és Barbarával helyettesítették. Aztán a rekatolizáció is szóhoz jutott egy díszes rokokó szentségház képében, ami némiképp megtöri a berendezés összhangját.

Szent Ferenc, Kristóf, Sienai Szent Katalin

Az utolsó vacsora (kedvelt lutheránus festménytéma)

A templomot a XIX. század végén restaurálták, berendezését kis mértékben megváltoztatták. Az akkoriban készült neogótikus oltár ma a bártfai múzeumban található, és Mária két társnőjével ismét elfoglalhatta helyét a főoltáron. A gótikus jegyeket a XX. század végén restaurálták, ami magában foglalta a szétszedett oltár képeinek egyesítését és a festmények alsó rétegének napvilágra hozását.

Kora délután értem be Bártfára, s ott azonnal a főtérre siettem. A felvidéki német városok (és a lengyelországi történelmi városmagok) modorában a patríciusok palotái övezték a piacteret, melynek közepéből nőtt ki a Szent Egyed-székesegyház, és mellette a városháza. Úgy döntöttem, hogy az előbbit tekintem meg.

A Szent Egyed-katedrális gazdag belső kincsei a toronyból nyíló kilátáson kilátáson túl is maradásra csábítottak. A világörökség részévé nyilvánított székesegyház magasztos, komoly pompájú gótikája valóságos utazást kínált a múltba. Az ég betündöklő fényessége előhozta a számos szárnyasoltár viszonylag élénk színeit, és alig tudtam hová kapni, minthogy vaku nélkül ugyan, de szabad volt benn a fotózás.

Szent István király

A most működő harang...

...és a régiek: Orbán (1584, 1655) és János (1486)

Észak felé tartván egy katonai temetőre találtam, melyben az 1914 novemberétől 1915 áprilisáig tartó oroszellenes harcok elesettjei nyugszanak. Ez a muszka betörés nagy riadalmat keltett az országban, de a Monarchia seregeinek ellencsapása hamarosan visszanyomta az ellenséget lengyel területre. Néhány fenyő alkot ligetes erdőt a meredek dombon, alattuk egyszerű vaskeresztek őrzik a halottak emlékét. Név nincs rajtuk, bár egyiküknek kőkereszt jutott, és azon még olvasható: "Karol Kopriwa, 1915." Ahogy vissza-visszatekingettem a fűben fekvő, lezárt biciklire, egyre csábítóbban nézett vissza rám a szomszéd hegyen álló zborói vár romja.

Nem is teketóriáztam sokat: megközelítettem, majd az aljánál betoltam a bicajt egy bokorba, és odaláncoltam. A közelben népes cigánytelep található, melynek lakói most is hordták a fát és a színesfémet az országúton. Szegény Horkos lovam erre a hírre összehúzta magát, és igyekezett észrevétlen maradni, míg én odafenn időztem.

Az eredetileg Makovicának nevezett vár eredetéről hallgatnak a források; alighanem a király alapította, hogy az északra tartó kereskedőutat vigyázza. Csupán 1347-ből maradt fenn egy levél, melyben a Bebek várnagyok megintetnek, hogy ne ragadozzák el a környező birtokokat. Ez valószínűleg pusztába kiáltott szó maradt, mert Lajos király ezután más kastellánokat nevezett ki, pl. Forgách Miklóst vagy Ónodi Cudar Pétert. Ő és utódai egyszázados uralmuk alatt kiterjesztették a várbirtokokat és folytatták az erődítéseket. Ekkor épült a torony és a belső vár mellé a tornyos kapu és az északi bástya. Mátyás idején a Rozgonyiak, a trónviszályok idején pedig a Ferdinánd-párti Serédyek lettek a vár urai. Ebben az időben keletkeztek a belső vár hatalmas bástyái - olasz mesterek keze nyomán, immár a török elleni védelem céljára. Aztán a Balassák következtek, majd 1601-től a Rákócziak. Zrínyi Ilona és I. Rákóczi Ferenc esküvője is itt zajlott le 1666-ban.

Rákóczi özvegyét, mint tudjuk,Thököly Imre vette feleségül, és a vár is ennek köszönhette vesztét. A felkelés során Schultz labanc generális 1684-ben elfoglalta Zboró várát, és röviddel utána a levegőbe röpítette. Most is tartanak a helyreállítási munkák, melyekhez adományokat is várnak a helyszínen megadott számlára. A várárokban oltottmeszes kádak, kőkupacok, szerszámok és lomok hányódnak, míg a partján egy lakókonténer és pár tűzrakóhely található. Itt éppen két lány sütögetett valamit. Elmondták, hogy a másik levezető útvonal nagyon meredek (ebben valószínűleg túloztak), ezért hosszú kerülővel tértem vissza a hegy lábához, ahol a bokorban hű paripám már türelmetlenül várt.

Ekkor már csapatostul mozogtak az utcán a cigányok, és alaposan meg is bámultak, de valószínűleg csak kíváncsiságból, hiszen nem mindennap járhat errefelé csomagos kerékpáros. Holott az előttem lévő Zborói-hágó (más néven Dujava-hágó) kínálja az egyik legkellemesebb átkelést a Kárpátok főgerincén a maga 553 méteres tszf. magasságával. Egy üvegketreccel védett Nepomuki-szobor mellől ("Ora pro nobis 1957, azaz Könyörögj érettünk) egy nagyobb tábla üzente: Lengyelország már csak tíz kilométer ide. A keményedő emelkedőn levettem a sisakot. Áttekertem egy ruszin falun, Biharón (Becherov), ami kétnyelvű táblával jelezte: ma is jelentős számban élnek itt kárpátukránok. A БEXEPIB felirat utolsóelőtti betűjét, ami ezt hangsúlyossá tette, egy barbár kéz kikaparta.

Itt lesz alkalmas a hely arra, hogy följegyezzem: lelassulásom fő okozója a bártfai temetőben vett öt liter pótvíz volt, amely ütemesen lötyögött a kosár hátulsó részét teljesen kitöltő infúziós tasakban. Valószínűleg e pillanatokban volt a bicikli a legnehezebb az egész túrán. Nagyon vártam már, hogy viszontlássam Lengyelországot, és legalább ugyanennyire, hogy valódi zuhany alatt állhassak. Az előbbi kb. fél kilenckor következett be. Egy hibás lengyel helyesírással tüntető, felszámolt élelmiszerbolt (Sklep spoziwczy - u Pufiho) várta megvásárlóját a nyereg közelében, de még ideát. Ezekben a csalóka években is a forgalom fellendülését várták az emberek a határok eltörlésétől. A határtól nem tettem kitérőt a 46. sorszámú katonai temetőhöz, mert kitaláltam, hogy nem ez az egyetlen errefelé, és beértem a holnap útba esőkkel. A néptelen határállomás (és két újabb bolt) mellett két lány várt a buszra. Ezután megváltozott a táj arca: számos tehén és kecske, valamint jóval kevesebb szántó adta hírül, hogy az emberek errefelé inkább háztáji gazdálkodást folytatnak. Eltekertem Gładyszówig, s onnen szerpentinen föl a Małastówi-Magura nyergébe. Rögtön elém került egy jelentős katonai temető egy kék jelzéssel együtt, ezért jól elbújtam, és sátorverés után föl is akasztottam az infúziót a fára. Sajnos a kifolyást nem lehetett rendesen szabályozni, ezért a víz elfogyott, mielőtt lemoshattam volna magamról a szappant. Ráadásul célozni sem lehetett vele tisztességgel. Egy illúzióval kevesebb, mormogtam magam elé, és megpróbáltam olyan helyet keresni a táska mélyén, ahol a szerkentyű hazáig békében eltengődhet.

Nagyítható térkép a Google honlapján