előző nap

a főlapra

következő nap

41. nap: VIII. 10. 8⁰⁰ - 0¹⁵
Roztoka - (Z) Wielki Staw - (S/K) Kozia Przełęcz - (P) Orla Perć - Przełęcz Krzyżne - (S) Wielki Staw - (Z) Roztoka.
23 km

Ez a nap tisztán a hegyeké volt. Megkentem és elcsomagoltam hat darab elég régi zsömlét, vizet, kötszert és a fényképezőt. A többi felszerelés a fotós oldaltáskába, vagyis egy vállra vethető puttonyba került, amit ajándékba adtak a fényképezőmhöz, és csak ezért nem dobtam el - de különben szívből utáltam, mert az apparátus semmiféle épeszű elrendezését nem tette lehetővé. Most is csak azért hoztam magammal, mert a kicsi háti fotóstáskát nem találtam. Az itt használandó térkép, vagyis a százezres méretarányú, Shocart-féle szlovák autós-turistaatlasz nem is fért bele, ezért a szálláson hagytam, és másoltam belőle magamnak egy hevenyészett vázlatot az útvonalról. A ház hullakönyvébe elővigyázatosságból nem írtam be magam, hogy senki ne keressen hisztizve kilenc órakor, ami általában a vészhatáridő ezen a vidéken. A palackba rejtett akkumulátorról üzemelő reflektor helyett a kis kézilámpát vittem magammal, hogy a súlyt így is csökkentsem.

Vihar letarolta fenyves

Épülő híd

Épülő (vízügyi?) létesítmény

A Siklawa nevű vízesések

A zöld jelzés hosszan, körülményesen, a patak körül táncolva mászott fel az öt-tó-völgyi menedékházhoz. Fölöttünk egy helikopter hozott-vitt valamiféle nagy gerendákat, illetve egy telefonfülkéhez hasonló bódét, ami úgy forgott a levegőben, mintha szúirtásra akarták volna használni, mint valami permetezőtartályt. Így értünk fel a Nagy-tóhoz, kb. 1670 méter magasba. A kék jelzésen egy kis kitérőt tettünk a Przedni staw (Elülső-tó) közelébe, ahol a menedékház áll. Itt kitűnő önfényképeztetési lehetőség kínálkozott egy kúp alakú sziklán.

Fenn a Nagy-tónál

Törmelékkúpok

Letévedtem a S jelzésről

A gerinc alatti falakon igazi hegymászók jártak

Megláttam magam alatt a kéket

A Świnica mögé értem fel

Ezután elváltam alkalmi csapatomtól, a zöldre visszatérve elhaladtam a Nagy-tó mellett, majd a Fekete-tótól északra jobbra fordultam a sárga jelzésen. Ez vitt volna fel a Zerge-csorbára (Kozia Przełecz), ahol egy éve időm fogytán leszálltam a gerincről - csak akkor a gerinc túlsó oldalán. De egy törmelékmezőn óvatlanul letévedtem a sárgáról, és hosszas oldalazással, alkalom szülte átvágásokkal kellett felvergődnöm egy járatlan, szelíd oldalnyeregbe a Kołowa Czuba (Zerge-bástya) alatt, melynek közelében meg tudtam fogni a kék jelzést a Zawrat nevű nyeregig. A Sas-út tulajdonképpen itt kezdődik, ezért e kis eltévedés folytán ezt a nevezetes gerinctúrát e napon egyvégtében megtehettem - a tavalyi hegymászáshoz képest egy kis útvonalismétléssel.

Kapocslétra

Elég sok ember szédelgett a gerincen, és körülbelül a felük gyorsabb volt nálam. A két táskám állandóan összeakadt; elég soká tudtam kitalálni, hogy egymás alá kell őket terelni, nem pedig kétoldalt kilógatni a derekamról.

Itt jöttünk fel a Nagy-tóhoz

Utolsó útitársaim

Az emberek többsége négy óra tájban lejött a gerincról a délre ereszkedő fekete jelzésen. Én körülbelül kettőkor értem el a Zerge-csorbát, majd hat óra tájban a megmaradt alkalmi túratársak is elváltak tőlem a Skrajny Granatról északra levivő sárgán. A terep nem sokat szelídült, a gerinctúra összesen 4,2 kilométer hosszúnak bizonyult. A sziklába épített drótkötelekbe kapaszkodva és a lábtartókat vagy létrákat használva sem volt könnyű a járás.

Egyedül maradtam

Narancsszínű zuzmók

Több helyen technikás sziklamászásokra kényszerültem a lapos talpú szandálomban, és minden ügyességemre szükség volt, hogy jó tempóban haladhassak. De sehol nem kellett leesésveszélyes helyen puszta kézzel kapaszkodnom valami kitett sziklába, mert az ilyen helyeken mindig volt beépített biztosítás. Igaz, hogy afféle kavicskupacon mozgó hangyaként mászkáltam a gerincet jelentő sziklatömbökön, de csak lassú volt a haladás, de igazán veszélyes nem.

Köszönet a fenntartónak

Daliás sziklatorony

...és az omladéka

Innen szakadt le...

...egyenesen az útra

Kitekintés északra

Végállomás: a Kereszt-hágó

Az út végén orvul elém ugrott még egy utolsó láncos mászás (lefelé), amire nem számítottam. Aztán este nyolcra megérkeztem a Kereszt-hágóba, ahol a Sasok útja véget ér. Készítettem egy diadalfotót, majd elkezdtem lefelé ballagni a sárgán. Ennek a futása a térképen irracionálisan hosszúnak tűnt, mert látszólag fölöslegesen tett egy, útirányommal ellentétes harántoló hurkot. Ez nagyon idegesített, és megpróbáltam egy köves horhoson átvágni a hurok visszatérő ága irányába. Ez a horhos azonban nyolcvan méter után félelmetesen meredekké vált: egyre magasabb szintlépcsőkön kellett lebocsátkoznom, és ekkor már bő víz is folyt benne. A törpefenyőkbe kapaszkodva igyekeztem kitartani lefaragó szándékom mellett, de mikor már egy három méteres szintlépcsőt kellett volna leküzdenem, megjött az eszem, és még idejében visszakoztam. Visszamásztam a felső sárga jelzésre, és a hurkot becsülettel végigjárva a hosszabb úton mentem haza.

A menedékházat éjfél után értem el. Belépés előtt megfürödtem a patakban, és találkoztam egy vadkempingezni készülő párral. A turistaház külső ajtaja nyitva volt, a szobámé viszont zárva. Szerencsére az oda beszállásolt túratársak (két aranyos fiatal hölgy) sejtették, hogy jövök, hiszen a felszerelésemet ott találták az egyik ágyon. Így hát még nem aludtak - vagy legalábbis nem nagyon mélyen. Fél órát beszélgettünk - sűrű elnézéskéréseim közepette -, majd nyugovóra tértünk.