előző nap

a főlapra

következő nap

39. nap: VIII. 8. 7⁰⁰ - 20¹⁵
Wolbrom - Zadroże - Pieskowa Skala - Ojców - Trojanowice - Krakkó - (Kryspinów) - Myślenice.
113,4 km

Búcsúra igyekvő zarándokok

Madárdalos reggelre ébredtem, az út felől pedig autózúgás hallatszott. A tegnapi korai lefekvésnek köszönhetően jól kialudtam magam. Ekkor még reménykedtem, hogy még e napon elérem a Tátrát, de ez nyilvánvaló túlzás volt. Tömött oszlopokban vonuló zarándokcsoportokat köszöntgetve haladtam dél felé a 794-es úton. Wolbromban vettem öt zsömlét az eddigiek mellé, mert nagyon kellett küzdenem az emelkedőkkel, s ettől megjött az étvágyam. A város fölött reggeliztem egy mező sarkán. (Itt elkallódott a kés végéről a parafadugó.)

Pieskowa Skala várkastélya

A rövidítés dacára is beiktattam e nap programjába a Sasfészkek útjának várai közül egyet, Pieskowa Skala szépen felújított kastélyát. Ez egy jelentős kereskedelmi utat őrzött, és valószínűleg a XIV. század közepén épült királyi várnak, aztán Nagy Lajos királyunk mégis eladományozta. Az akkori építményekből alig maradt meg valami, mivel a vár mai formáját a XVI. század végi átalakításkor nyerte el, olasz építészek munkája nyomán. Ekkor épült a pompás árkádos kerengő, aminek azóta is csodájára jár ország-világ. 1655-ben a svédek bevették, s ekkor alaposan megrongálódott. 1718-ban tűzvész sújtotta, s azt ezt követő újabb átalakítás során befalazták a napfényes olasz égövhöz illendőbb kerengőjét és loggiáját, ezáltal későbarokk rezidenciává alakítva a kastélyt. A XIX. században is leégett, majd az 1863-as felkelés során az oroszok elfoglalták és kirabolták, amit az általuk felbujtott környékbeli parasztok fosztogató dühe is tetézett. (Az ide szorult felkelők majdnem mind kitörtek az orosz gyűrűből, de tizenheten a vár kútjában rejtőztek el. Sajnos valaki elárulta őket, és az oroszok mindannyiukat lekaszabolták.)

Az esedékes újabb javítások neogótikus stílusban zajlottak. A századfordulótól egy részvénytársaság üzemeltette a kastélyt luxusszállóként, máskülönben az nagyon leromlott volna. A második világháború alatt árvaház működött benne, majd államosították. Ezután reneszánsz stílusban renoválták, azaz többek között helyreállították elfalazott boltíveit és erkélyét. 1970-től megnyílt benne a vármúzeum, amely a waweli múzeum egyik részlegeként működik.

A várudvaron szabad volt fényképezni, de a beltérben egyáltalán nem. Egy lengyel csoporthoz csatlakoztam, és körülbelül a felét értettem is annak, amit az idegenvezető mondott. A vár történetét egy terem mutatta be, a másik állandó kiállítás pedig sok-sok termen át a fent említett stílusjegyeket - a gótikától a századforduló impresszionista, modernista stílusáig. Számos szobor, festmény, berendezési és dísztárgy sorjázott szemem előtt. Jólesett még egy derekasat lakmároznom az elmúlt századok lengyel nemesi pompájából, mielőtt ismét a természeti látnivalók felé fordultam volna. Nem is próbálok meg valamennyire is kimerítő képet nyújtani az általam benn látottakról, főleg mivel fényképem sincs róluk. Viszont jó szívvel ajánlom a fenti honlapon a virtuális kiállítást.

Naplómba feljegyeztem pár érdekességet, például egy feketére festett inast - valamilyen, általam elfelejtett összefüggésben. (Gondolom, a lengyel uraknak nem volt valódi négerük, ezért befestettek maguknak egy fehéret, mert szerecsennek minden főúri udvarban kellett lennie. Aztán szó esett egy festőről, aki a Nagy Sándort ábrázoló gobelinen (?) eldugta az elefántot, mert nem tudta, hogy néz ki.

Az Ojcówi Nemzeti Park

Az ún. Krakkói kapu

Amint reméltem, kultúrával jóllakva fordultam ki a vár kapuján. Ekkorra már nagy tömeg gyűlt fel a bejáratnál - érdemes volt korán kelnem. A vár alatt kellemes lejtő kezdődött: az utak és a vizek esése Krakkó felé mutatott, és ezt biztató jelként értékeltem. Útikönyvem ugyan megijesztett azzal, hogy dél felé biciklitilos út vezet végig a Prądnik völgyének sziklaszorosán, de a részletesebb helyszíni térkép megnyugtatott, hogy lovasfogatoknak és kerékpárosoknak szabad az átjárás. Az autóknak viszont nem; velük meg is telt az ojcówi parkoló.

Így lehet négy keréken átjutni

Az Ojcówi Nemzeti Park Lengyelországban a legkisebb, ennélfogva nagyon könnyen bejárható sétálós kirándulásokkal. Ennek jegyében gyalogosok és biciklisták ráérős, boldog serege nyüzsgött a völgy hosszában, pompás üdülőhangulatban. Utamnak e szakaszán éreztem először valami vágyódásfélét a társas, sőt kultúrszállásos túrázás iránt. Ide érdemes lenne társasággal visszajönni: lovaskocsizás, tanösvény, pazar sziklaalakzatok, barlang, étterem, és a kikapcsolódás más eszközei kínálgatták magukat, de nekem sietnem kellett haza.

Krakkótól délre az S7-es úton

Ebéd után hamarosan begurultam Krakkóba, visszatérve saját nyomaimra. Meglepődve számoltam ki, hogy Szilárdtól és Árontól mindössze tizenkilenc napja búcsúztam el a pályaudvaron. Ezúttal semmiféle kultúrlátnivalót nem terveztem. Bevásároltam, majd megcéloztam Chyżne határátkelőt, ami persze csak durván egyezett a célommal, mivel valójában a Magas-Tátra keleti vége felé igyekeztem. Először a 780-as úton haladtam, de egy elsietett váltással rátévedtem a Krakkót elkerülő útra (az A4-es autópályára). Leginkább az játszhatott ebben szerepet, hogy lusta voltam előszedegetni a jó mélyre elcsomagolt térképemet. Így aztán majdnem Kryspinówig haladtam a tiltott úton.

Myślenice, duzzasztó

Gyaloghíd

Mikor innen kiszabadultam, bementem a Tescóba, és a hegyi napra vettem egy halom édességet és szotyolát. A biciklim "őrzéséért" egy csavargónak adtam egy zlotit. (Azt is mondhattam volna: "ki nem fosztásáért.") Innen kitekertem a 7-es úton Myślenicéig. Térképet itt sem használtam, ezért egy függőhídnál segítséget kellett kérem egy idős házaspártól. Egyikük meghallva, hogy magyar vagyok, elárulta, hogy a dédanyját Bernády Reginának hívták - és általam is üdvözölték a magyarokat. Ezután elém került egy zsúfolt kemping, de reflexből kikerültem, és a Raba folyó nagykavicsos partján vertem sátrat.