előző nap

a főlapra

következő nap

31. nap: VII. 31. 8⁰⁰ - 23⁰⁰
Osięciny - Dobre - Papros - Kruszwica - Strzelno - Trzemeszno - Gniezno - Waliszewo.
116,8 km

Osięciny

Csinos porta régi Zsukkal

Indulás előtt gombapörköltöt főztem, és azonnal meg is ettem. Ez nem sokáig látott el üzemanyaggal: már Strzelno előtt rá kellett tízóraiznom. Kruszwicában bevásároltam, és beszélgettem egy bácsival. Azt mondta, itt nem lopják el a biciklit. Szavainak hallatán az Alföld hangulatát éreztem. És az ugyanott kialakított rutinválaszt adtam: Nehogy már hiába hoztam légyen el azt a kétkilós lakatot Magyarországról! Többen is álltak ott, érdeklődve hallgatták, honnan jövök és merre tartok. Pár percet időztem itt. Kruszwicáig alsóbbrendű utakon haladtam, onnan pedig az országútnak kinevezett, de keskeny és helyenként minősíthetetlen 62-es úton haladtam. Szerencsére itt nem jártak rajta kamionok, de az ellenszél erős volt. Itt jutott eszembe, hogy erősen tekerve még elérném az útikönyv által ígért utolsó magnós vezetésű turnust Gnieznóban fél ötkor. Ekkor fél egy lehetett, és még hatvan kilométer volt hátra.

Magántavacska

Szélkerekek

(Itt alkalmas a hely, hogy újra megdicsérjem a lopás után vásárolt csodálatos útikönyvemet, a Carta Blanca kiadásában megjelent Nawigator turystycznyt, amely még a turistacélpontok nyitvatartási idejét, belépőjének árát és a vezetett turnusok indulási időpontjait is tartalmazta. Tele volt képpel, és a térképen is feltüntette a szöveggel leírt összes látnivalót. Sajnos a nagyobb városokban gyakran csak szimbolikusan, azaz a helységnév mellé illesztve, ami a terepi kereséshez elégtelen volt.)

Fogadó falóval

Lóhalálában beestem Gnieznóba, de hiába

Valahol egy temetőben vizet vettem, majd jó erősen beleléptem a pedálba, és Gnieznóig meg sem álltam. A 62-es, majd Strzelnótól a 15-ös út most sem volt valami széles, de már jobb minőségűvé vált. Ezzel egyenes arányban el is kamionosodott, és az ellenszél is tovább fújt. Vicsorogva igyekeztem az átlagsebességet 16 km/h fölött tartani, és a mérő szerint sikerült is. Trzemeszno előtt valahol útfelújításba ütköztem, váltakozó irányú forgalommal. Itt már fáradtam, szemem is könnyezett, de továbbhajszoltam lovamat, és némi gnieznói kevergés után már ott is álltam a Lengyel Királyság Kezdeteinek Múzeuma előtt - percre pontosan 16:30-kor. És amilyen pechem volt, éppen a mai naptól kezdve zárt be bizonytalan időre! Vigaszul bementem a templomba: éppen egy javakorabeli ember kalauzolt egy lengyel csoportot. Sötét volt, alig tudtam fényképeket csinálni. Ezután kimentem a szabadba és kilihegtem magam. Szép hajsza volt.

Lengyelország anyaegyháza

A főtér

Városnéző séta

A postaépülettel szembeni téren próbáltam háborítatlanul leülni, de két lejmoló alak rögtön kinézett magának. Pár garast adtam nekik, vagyis az összes aprómat. Az egyik elhessegette a másikat, aki mohón kinyúlt a pénztárcám felé. Ez utóbbinak a szeme véreres volt, a hangja csukladozott. Mindketten fiatalok voltak, és egyik sem cigány. (Lengyelországban kb. tízezer cigány él - a háború előtti ötvenezres népesség egy részét a hitleristák céltudatosan kiirtották.) Leültem sok idős ember közé, az egyik (éppen nem madárszaros) padra. Odajött valami parkőr, és azt javasolta, hogy ne hagyjam magam zaklatni. Nem baj, feleltem. Erre odajött egy másik parkőr-külsejű egyén, és az is elkezdett velem beszélgetni. Nagyon beszédesek itt az emberek, különösen, ha pénzt akarnak. Ő is azzal kezdte: "Ön dolgozik, azok meg elisszák." Ugyan, két zloti nem számít, feleltem. Honnan jövök? - Végigbicikliztem az egész távot Magyarországról. - Hol jobb az élet? - Lengyelországban, mert itt még nem láttam pusztuló falut. - Tudod mit? Adok neked valami jót. - Odament egy másik padhoz, és a táskájából kivett egy zacskós (folyékony) levest, és két zacskó nyers babot. - Ezt nekem adja? - Igen, csak három zloti kellene. - Sajnos már odaadtam annak a két másiknak. - Kár. - De így már nem fogadhatom el a levest és a babot, mert ránézésre legalább 15 zloti volt az áruk. Más pénzem nincs, csak euró meg forint. - Váltsd át. - Itt egy kicsit mérges lettem. Nem lehet, ilyet magamért se tennék. Egy kicsit kezdett szemtelen lenni, de aztán elkotródott. Kíváncsi lettem volna, mit tesz, ha tényleg elfogadom a babot, ami talán nem is az övé volt, és valahonnan kifizettem volna három zlotival.

Ezután visszajött a másik két figura, beszélgettem velük is. Eközben a körülállók nagyon furcsán nézegettek rám: alighanem ismerték már ezeket a lejmoló alakokat, a parkőrtől fogva a többi csavargóig. Fölálltunk, és még egy fotót készítettünk Szent Wojciechről, a város védőszentjéről. A háttérben a parkőrszerű lejmoló kék ruhában, az előtérben a józanabbik fiatal lejmoló lelkes arccal látható. Vidám búcsút vettünk egymástól, pedig nem beszélgetni, hanem csak térképet nézni ültem volna le.

Magános régi malom

Egy csomagos túranapon a századik után már minden megtett kilométer jutalomnak számít. Elgurultam Waliszevóig a 192-es úton. A tópart szögletében kerestem egy bokrosabb erdőrészt, és egy horgászhelyhez közel vertem sátrat. A hálószoba-keresés tanulmányba illő volt. A tó melletti útszöglet derékszögű háromszöget formázott, melynek két befogója aszfaltút volt, átfogója földút, a háromszög belsejét pedig egy pici erdő töltötte ki - itt aludtam. Körülötte bokrok nőttek, és az átfogón túl maga a tó terült el. Új, merész segédeszközként bevetettem a sátorra akasztott kerékpárvillogót, amely megrövidítette a sátorhoz való visszatalálást a finom langyos fürdés után. Tizenegykor oltottam el a lámpát.

Szent Hubertusz legendája