előző nap        a főlapra        következő nap

20. nap: VII. 20. (hétfő) 1100 - 140
Krakkó (városnézés) - Michałowice - Widoma
50,5 km

Ezt a napot már csakugyan rászántuk a városnézésre, ezért viszonylag korán, tizenegykor elhagytuk a szállást. Előtte még körbesétáltam az ide-oda tekeredő folyosókon, fényképezgettem, és elolvastam néhány rövid tájékoztató tablót. Ezek szerint a szállásunkul is szolgáló modern szemináriumot a nyolcvanas években emelték, mert a növekedésnek induló szerzetesközösség kezdte kinőni azt a néhány épületet, amit a kommunista államhatalom meghagyott a kezében. Nagyon meglepődtem, mikor majdnem végig sikerült megértenem azt a fogadalomszerű szöveget, amit a "karizma" felirat alatt mintegy bemutatkozásként olvashattam egy hatalmas plakáton. Ebben "meg vagyunk győződve" felütéssel azok az értékek és hangsúlyok szerepeltek, amit a feltámadásrendiek fontosnak tartanak.

A mozgalmat a XIX. század harmincas éveiben alapította Párizsban Bogdan Jański, egy laikus lengyel emigráns, aki maga is átment a megtérés és megtisztulás folyamatán. Fő céljuk az volt, hogy az 1831-es oroszellenes felkelés leverése után tömegével nyugatra menekülő honfitársai közt a megtérést, a lelki odaszánást mint a politikai újjászületés előfeltételét terjessze. A mozgalom lassan terebélyesedett a száműzöttek között és részben a szétszaggatott óhazában is: az első szerzetesi fogadalmakat már az alapító halála után, 1842-ben tették le, első saját templomukat pedig 1857-ben kapták meg. Ekkor már jelentős prédikáló, tanító, könyvkiadó és missziós munkát végeztek, többek között a török uralom alatt lévő Bulgáriában és Amerikában. Működésük során mindvégig támaszkodhattak a pápai elismerés erkölcsi súlyára - ha néha másra nem is, mert a Lengyelországot felosztó három hatalom közül csak egy volt római katolikus, és az sem állt mindig barátságos lábon Rómával. Cserébe állandóan értesítették a pápát a megszállt lengyel területek vallási viszonyairól, illetve római tanácsadóként működtek lengyel ügyekben. A második világháború előtt kb. négyszáz feltámadásrendi szerzetes működött Lengyelországban és hat másik országban. Ma ez utóbbi szám tizenötre nőtt, de a céljuk változatlan: a megtérés szükségességét hirdetve, az eucharisztikus és máriás kegyességet gyakorolva megújítani a társadalmat. - Némi humort is tapasztalhatott a folyosókon kószáló vendég: egy nagyfejűvé karikírozott, puskát tartó, mosolygó alak őrzi szögesdróttal, kamerával és kutyával a rendházat, fölötte kétértelmű (mert a valódi pápa fényképével díszített) felirat: "Habemus papam." Utólag sem sikerült kiderítenem, ki ez a szelíden megcsipkedett Rutkowski: a biztonsági főnök-e, vagy éppen a rendi elöljáró.

Ez még nem a Mária-templom

Sírfeliratok a XVI. századból
(a bal oldali egy gyógyszerészé)

Szárnyasoltár

Utunk azonnal a Wawelbe vezetett, de sajnos csak egy-két kiállítás volt nyitva ezen a hétfői napon, ráadásul az egyik éppen az orrunk előtt zárt be. (Ha eddig nem, hát most megértették társaim is, mire képes a korai kelés.) Mindenesetre bejártunk mindent, ami még nyitva volt: a székesegyházat (ahol nem volt szabad fényképezni), a kincstárat, valamint a főtéren lévő Mária-templomot. Ezt követően egy darabig együtt sétáltunk, gépeinket kormánynál fogva vezetve vagy éppen egyikünk felügyelete alatt megkötve. Aztán gondoltam egyet, és szélnek eresztettem a fiúkat, hadd nézegessék a piactér (Rynek) ezerarcú forgatagát, a pazar lovasfogatokat, a bábművészeket, pantomimosokat és breaktáncosokat. Ezalatt én a nyakamba vettem a várost hegyisportbolt után kajtatva. Nemsokára találtam is egyet, ahol pár ezer forintnyiért vehettem is két készlet üvegszálból való sátorrudat - biztos, ami biztos. Ezek a későbbiekben jól szolgáltak, bár ezen az estén kissé elnyújtották a lefekvést.

Mária-mellékoltár

Az orgona

A főhajó

Krisztus-mellékoltár

Szentségtartók (fent kőből faragva, jelképesen; alant fából és használatban. Felirata a szentségtöréstől óv: "Gonoszoknak halál, jóknak élet."

A napórákon gyakran működésükkel kapcsolatos elmés vagy jámbor feliratot helyeznek el, például római mondást vagy bibliaidézetet. A Mária-templom oldalán lévőre egy Prédikátor könyvéből vett sort írtak ki: "Napjaink mint árnyék a föld színén, és nincs haladék." A csillagjegyektől balra érdemes megfigyelni Mária monogrammá sűrített nevét a tizenkét csillag között.

Napóra

Korona a torony sisakján

Maga a templom nagyszerű kincsesbányája a kulturális és vallási látnivalóknak, de ezeket csak vázlatosan tudom itt érzékeltetni. A barokk áhítat minden jegye zeng-zsong a látogató körül, mintegy díszítő keretbe fogva Veit Stoss (lengyelesen Wit Stwosz) világhírű szárnyasoltárát. Ez 1489-ben készült el, díszítésmódja alapján elsőre mégis barokknak vélhetné bárki. (Részletes képek a hálón itt találhatók.) A szenteknek, különösen Máriának szentelt mellékoltárok, sír- és egyéb feliratok közül megjegyeztem azt, amely a III. János király Bécs alatti diadalának örömére elrendelt negyven órás ájtatosság és hálaadó körmenet elrendeléséről emlékezik meg. Bár a lengyelség számára ez ugyanolyan fontos esemény, mint Hunyadi János nándorfehérvári győzelme, elég kevesen ismerik jelentőségét külföldön, mint különben amazét is, vagy a déli harangszóét, amire mi ugyanilyen büszkén gondolunk.

Biciklikölcsönző

Öt óra tájban találkoztunk a barbakánnál, s innen a külváros felé vettük az irányt, mert arrafelé olcsóbbak az ebédek. Legalább egy óráig kóvályogtunk északkelet felé s onnan vissza, mert bizony eléggé ritkán találtunk kifőzdékre utaló jeleket. Sokkal több volt a cukrászda meg a kocsma. Végül mégis találtunk egyet, és azonnal be is telepedtünk. Munka után betérő emberekre szabott, kiadós és házias ételeket kínáló kis étterem volt. Most már jobban ismertem az ételek neveit, így csakhamar megkaptuk mindazt, amire vágytunk. Be is burkoltuk hát a bendőnkkel a szép nagy bundázott halszeleteket, céklalevest, miegyebet.

A Posztócsarnok

Olcsó és kiadós ebéd

Képek eladók

A Słowacki Színház

Breakegyüttes

Énekes-bábjáték ( Krzysztof Falkowski)

Még egy utolsó kört tettünk a belváros utcáin és a piactéren, aztán valahogyan odasodródtunk a tegnapelőtt este látott monumentális Szent József-templom elé, melynek homlokzatán Péter és Pál apostol között - ha jól azonosítottam - II. János Pál és XII. Pius pápa szobra áll őrt. Itt Áron valami érthetetlen okból lemaradt, úgyhogy másfél órával a vonat indulása előtt kissé ránkjött az ijedség. De végül odatalált a barbakánhoz, illetve a mögötte lévő park szélén lévő élelmiszer-áruházhoz. Társaim feltöltekeztek enni- és innivalóval, rájuk bíztam a dugókulcskészletet, megkerestük a pályaudvart és a vonatunkat, majd megpróbáltuk kideríteni, a szerelvény melyik vége megy Budapestre.

A Szent József-templom

E napon (a hétvégétől eltérően) a vonat Miskolcon át Erdély felé folytatta útját, így ott le kellett szállniuk. A kalauzok arról sem tudtak semmit mondani, hogy melyik kocsiba kell átköltözni, mikor a szerelvény kettéválik. Visszarohantam az irodába, de ott sem tudtak megnyugtatni. Jó pár hazatelefonálás után végre megnyugodva válhattunk el, és csakugyan: mikor másnap délelőtt még egyszer hazaszóltam, a legények már megérkeztek Debrecenbe. Sajnos a dugókulcskészletemet ma láttam utoljára, mert valahol a hazaúton kilopták a csomagjukból. - Mindent összevéve mégis sikeres túrát hoztunk össze, helyrehozható veszteségekkel és helyenként becsülendő teljesítménnyel. Remélem, társaimnak megjött a kedvük a csomagos, önellátó kerékpáros túrázáshoz, és a jövőben segítség nélkül is vállalkoznak ilyesmire - persze nem szükségszerűen külföldön.

Ezután öt zlotit áldoztam internetre (megírtam az eddigieket a kerékpáros topikba), és harmadfelet nyomtam egy kéregető markába (ő csak mellémállt, miközben a pályaudvari pénzbedobós érintőképernyőn doboltam). Most már tényleg nem volt más dolgom, mint kényelmes hálóhelyet találni a várostól elfogadható távolságban. Áthámoztam magam a vasútállomás alatti parkolók labirintusán (itt szelíd záporban, egy építkezés bádogfala mögött öltöztem át), átgurultam az északi negyedeken, majd tekerés közben lesem vala a sült galambot, azaz egy út menti erdőt. Ez egy sor útifalu után végre Widoma táján jött el: letértem hát egy dűlőútra, mentem rajta pár száz métert, majd beváltottam a sűrűbe, és megpróbáltam sátrat verni. Szerencsére nem volt szúnyog a levegőben, mert itt bizony fél órát kellett félmeztelenül a sötétben toporognom, mire összegumiztam a sátorrúd darabjait, valamint egymáshoz faragtam ennek végkupakját és sátramnak az előző rúdvégbe szolgáló alupöckét. Végül sikerült zöldágra vergődnöm a papagájfogóval, lezuhanyoznom, naplót írnom, és hajnali háromkor végre álomba merültem. Szép nap állt mögöttem, és a másnap még szebbnek ígérkezett, mert végre saját tempómban haladhattam, és jutott időm néhány látnivalóra is.