előző nap a főlapra következő nap

13. nap: VII. 13. (hétfő) 11⁰⁰ - 21³⁰
Kemping - Tamás-kilátó (Tomášovský vyhl'ad) - Létánfalvi-malom (Letanovský Mlyn) - Menedékkő (Klaštorisko) - (K) Hernád völgye - (Z) Csingó (Čingov) - Kemping
25 km (gy)

Már jócskán fenn járt a nap az égen, lassan a harmat is száradni kezdett, mire kimásztam a sátorból, és magamhoz vettem a gázfőzőt, hogy a minket fedező faház betonteraszán megsüssem a tegnap vásárolt gombát. Ezúttal tojás nélküli pörköltet készítettem sok borssal és csípős paprikával. A vargánya még sütve is szép fehér maradt, de a barna érdestinóru a felismerhetetlenségig megfeketült. Mikorra a srácok előkerültek a sátorból, éppen végeztem, így lendületből meg tudták főzni levesüket. Aztán sebesen belapátoltuk az egészet, mert nagy túra várt ránk ma. Megkentünk némi útravalót, aztán a felharsanó napsütésben nagy nehezen föltápászkodtunk, a recepción vizet kértünk, azzal talpalni kezdtünk a Tamás-kilátó felé. A sátrak természetesen ott maradtak, nem csomagoltuk el őket. A biztonság kedvéért minden értékesebb holmit magunkkal vittünk.

A kilátóhelyre fás gerincen vezet végig a sárga jelzés: egyre szebb kitekintések estek a Hernád völgyére és a túlnani fenyőrengetegre. Végül déltájban elénk került maga a híres mészkőpadolat a mélybe szakadó fallal. Itt szinte szünet nélkül váltják egymást a turistacsoportok, de az előttünk valók már menőfélben voltak, így akadályoztatás nélkül készíthettünk beállított rémképeket a szakadékperembe kapaszkodó, rémült arcú legénykékről, vagy arról, ahogy a százöles mélységbe lógatják a lábukat.

Voltaképpen szerencsénk volt, hogy a közelünkben nem akadt egyetlen magyar sem, mert Áron folyamatosan hordta elő sajátos filozófiai elméleteit, Szilárd pedig teológiai spekulációit. Mindketten szerették volna az általam a fórumokon képviselt kálvini eleveelrendelés-tant megdönteni - csakhogy miért éppen az erdőben? Amikor már a hetedik ellenvetést voltam kénytelen sorra keríteni (mely szerint a lelkek a halál után is megtérhetnek), már a falra másztam vitapartnereim állhatatosságától. De mivel csak egy ferdén maradt fatörzs volt a közelben, inkább arra másztam fel.

Gyökerekkel át- meg átszőtt, kopogóan kemény talajú fenyőerdőben leereszkedtünk a Hernád völgyébe, s itt a Létánfalvi-malomnál találtunk egy büfét is. Beugrottunk egy üdítőre meg jégkrémre, s míg az utóbbit nyalogattuk, valami éktelen sivalkodás ütötte meg a fülünket. A közeli cigánytelepekről gyerekek jöttek kirándulni, és ugyan nem filozófiáról cseréltek eszmét, de ők is kitettek magukért hangerő dolgában. Igyekeztünk kitérni az útjukból (többek között illedelmi okból: az egyik növendék lányka az út közepén látott volna neki a kisdolgának), megsejtve, hogy a büfé felé tartanak, alighanem a turistáktól akarván koldulni. Mi eléggé ágrólszakadtaknak tűnhettünk, így csak a legelszántabb kicsik tartottak ki mellettünk ötven méterig, aztán zsírosabb célszemélyek reményében ők is csatlakoztak a zömhöz. Így bandukoltunk előre a széles szekérúton, mígnem az elviselhetetlenné fokozódó ürülékszag a térkép elővételére indított. Mikor egy kisebb kaptató végén kiléptünk az erdőből, már tudtam is, hogy a lejmoló gyerekek előli ravasz bújócska során egyenesen nekivezettem a csapatot az egyik szepestamásfalvi cigánytelepnek.

Visszetértünk hát a folyó völgyébe, korrigáltuk a kilencven fokos eltévedést, aztán folytattuk utunkat a hidacskákon, palókon, sziklába ágyazott trepniken nyugat felé, egészen az Ihrík nevű hegy alá.

Itt aztán terveinkhez hűen felváltottunk a zöld jelzésen Menedékkő kolostorának romjai felé. Csekély vízfolyás jött szembe velünk, a szurdokot párás levegő ült meg, és valamivel hűvösebb is lett. Most csodálhattuk csak közelről a mészkőhegység vadregényes pompáját: dőlt kőzetrétegek között, törmelékágyon csikorgott cipőnk, nyirkos farönkökön lépkedtünk át, mohos törzseket fogdosunk. Néhol elénk került egy vaslétra vagy lépcsősor, melyről a csermelynek nagyobb lépcsőkön alázuhogó vizét meghitt közelből szemlélhettük.

A szurdok hirtelen kiszélesült, majd röviddel utána véget ért: felértünk a Káposztafalvi-hegység fennsíkjára. Itt állt 1307-től a karthauzi barátok kolostora, melyet azért neveztek Menedékkőnek, mert a tatárjárás idején e fennsíkra menekültek a környékbeliek, s életben maradásuk emlékére kápolnát is emeltek. Aztán sorozatos huszita támadások és egyéb rablólovagok dúlták a kolostort, mígnem a lőcseiek 1543-ban biztonsági okokból lerombolták. A szerzetesek Lehnicre, Vöröskőre költöztek át. Most lassan folyik itt a romok konzerválása, és jelképes összegért körbe is lehet menni, kegytárgyakat vásárolni.

Megkerestük a most is nyitva tartó hegyi vendégházat, mert fölöttébb megéheztünk, és szendvicseink is elfogytak. Ott azonban csak beülős vacsorát tudtak volna adni, ezért rövid tanakodás után választottunk egy-egy jégkrémet, s annak erejéből vágtunk neki a gerincen kelet felé induló kék jelzésnek.

Közben persze folytattuk a hitvitát: egymás szavába vágó kiabálásunk felverte a szelíd délutáni csendet. Pompás idő volt, a meleg is enyhült, de tudtuk, hogy nagy út vár még hazáig, ezért valamelyest kiléptünk, és lihegve teologizáltunk tovább. A fő téma most az volt, hogy mire való a felettes én az emberben, és hogy mennyiben érdemes rá hallgatni. Miközben a gerinc végén a Hernádhoz botladoztunk le, a csudába kívántam az összes pszichológust, amiért nem hagynak békében lihegni.

Lassan besötétedett, de mire előkerültek volna a lámpák, már ki is bukkantunk a csingói üdülőtelepen: ott, ahová tegnap ilyenkor biciklivel estünk be. Most gondolkodás nélkül ráfordultunk a hazavezető sárga jelzésre, és fél óa múlva már a sátraink előtt álltunk. Az enyém valahogyan furcsán hegyesnek látszott: megtapogattam, és elszörnyedve láttam, hogy az ívelt keresztrúdja nem bírta az egész napos feszülést, és a görbe idom közepén végérvényesen kettétört.

Sajnos nem maradt több hozzávaló javító-csődarabom, meg aztán sötét is volt a javítgatáshoz. Egy cifra horkantással úgy hagytam a rokkant sátrat, és zuhanyzás után belefeküdtem. A fiúk közben fölfedezték, hogy a főzőhelyül és hálózsákszárítóul használt faházba távollétünk alatt beköltöztek, és a zajongásunkra elő is jöttek. Egy magyar férfi volt az a kislányával: tizenegyig beszélgettünk, tésztafélét főztünk. A holnapi napra a gyógyszervásárláson kívül sátorrúd-vadászat is rátorlódott, de nem bántuk: a továbbiakban jó darabon úgyis városokat terveztünk.

Nagyítható térkép a Google honlapján (új ablakban)