előző nap a főlapra következő nap

11. nap: VII. 11. (szombat) 8¹⁵ - 22⁰⁰
Alsómislye (Nižná Myšl'a) - Kassa (Košice) - Terebő (Trebejov) - Kisladna (Malá Lodina)
58,1 km

Hajnalban egy kicsit még szemerkélt az eső, ezért én is csak hét óra körül bújtam elő a vackomról. Az erdőcsücsköt környező erdőszéli kaszálókat vizeskés köd lepte, az ég eléggé gyámoltalanul próbált kikékleni itt-ott a fellegek mögül. Járkáltam ide-oda, törölgettem a sátrakat, ébresztgettem társaimat. A tegnapi korai elalvás miatt most nem voltam kíméletes: nem hagytam nyűglődési időt, hanem az első próbálkozás nyomán elváltoztatott hangon, szlovákot utánzó habaréknyelven erdőőri rajtaütést imitáltam. A címzettek egy pillanatig sem vették komolyan a drámát, vagy túl álmosak voltak hozzá, hogy felfogják, ezért az erdész távozása után rémülten próbáltam őket előráncigálni a sátorból, hogyaszongya, "tíz percet kaptunk a távozásra, s ha azután itt talál, elkobozza a sátrainkat." Ennek dacára elég lagymatagon ment a tollászkodás: úgy látszik, még fejlesztenem kell a színészi képességemet.

Még éppen időben sikerült útra kelnünk, hogy a gombaszedni induló szlovák asszonyok ne érjenek ott bennünket: csak a kishídon találkoztunk velük. Ők már a következő faluból, Alsómislyéről jöttek, ahonnan jelzett kerékpárút jön a környékre. Mi ennek egy ágán tértünk vissza az országútra: látványos tócsák közt kanyarogtunk a kavicsos bekötőúton, és a hirtelen erőre kapott napsütésen azt sem bántam már, hogy a nyergem, amely már hónapok óta rettentően össze volt repedezve, az éjjel megszívta magát vízzel, és alulról nedvesített. Kifacsartam a gatyámat, és mentem a többiek után.

Bevásárlás

Falatozás, ejtőzés

Erős térképhasználattal együtt is kissé eltévedve gurultunk be Kassára, ahol megtörtént az első küllőtörésem - bevásárlás után. Javítása helyett azonnal kiültünk egy új és eléggé sivár külsejű templom elé reggelizni. Csak egy újabb eltévedés után, egy ipari tó partján jött meg a bátorságom, hogy a menetet feltartva kicseréljem a küllőt. Szerencsére volt a vastartalékban elég pótlás, és úgy tűnt, az abroncs nem fog cserbenhagyni: repedést ezúttal nem láttam rajta. Innen kalandos kerékpárutakon, folyóág fölött, fejmagasságban húzott hídelemek alatt átbújva érkeztünk meg a belvárosba.

A Nemzeti Színház előtt

Illett volna Kassát rendesen megnézni, de ez számomra újabb múzeumokat jelentett volna, ezért kulturális műsorként ezúttal beértük a főtérrel, a templommal, az Orbán-toronnyal és a harangjáték meghallgatásával. Ha jól emlékszem, sokféle elektronikus vezérlésű hangszer szólt édes összhangzatban, miközben a szökőkút csövein ütemre szökellt és esett a tiszta víz. Ezt kihasználva a közönség soraiból a merészebbek, köztük fiatal lányok is bemerészkedtek a vízjárta kőlapokra - és aztán csuromvizesen menekültek, mikor elvétették az ütemet. Áron is így járt, úgyhogy végül át is kellett öltöznie.

Így mentek föl ketten az Orbán-toronyba, ahol az (általam már látott) panoptikum van, s ezután együtt tekintettük meg a székesegyházat, amelynek külső falán latin nyelvű emléktábla hirdeti, hogy ide tértek haza Rákóczi földi maradványai a régi világ utolsó éveiben. Elgondolkodtunk, hogy milyen szerencsénk volt ezzel a latin felirattal, hiszen az új szlovák nyelvtörvény odarakatna egy - méretben és minden másban egyenértékű - szlovák táblát melléje, ha magyarul szólna. Az altemplomban egy magyar turistacsoport éppen a Himnuszt énekelte: nekik tán még szabad szlovák fordítás nélkül ilyet művelni. Mert Kassán a magyarok részaránya - a telepítések és a szlovákosítás miatt - már régen húsz százalék alá csökkent, s itt nemigen maradt hivatalos joga semmilyen nyelvnek az államén kívül.

A harangjáték

Az Orbán-torony

Ezután odébbmentünk pár sarokkal, és egy padon megebédeltünk. Jócskán elszaladt az idő: négy óra lehetett. Úgy éreztük, nemigen tudunk gyorsabban haladni, főként az időről időre előálló szerelvényigazítások és fizikai szükségletek miatt. Engem már akkor kezdett elővenni az aggodalom a terv tarthatósága miatt, de egyelőre elnyomtam, mondván: legfeljebb kihagyjuk a gyalogtúrás hurkot a Dunajec-áttörésnél.

Víznyelő

Kerékpárutak

Kassa peremén

Fél öt tájban hagytuk el a belvárost és tértünk rá a Hernád völgyében északra törekvő kisforgalmú útra. Ez nem teljesen vízszintben halad, de kaptatói elviselhetőek. Egy kőbányát és egy fűrésztelepet mellőzve végre lélekemelően szép dombok közé jutottunk, melyeket kulisszásan, azaz esésvonalban vágott keskeny sávok letermelésével műveltek. Ahol lehetett, megközelítettük a Hernádot, de vize túl sekély és hideg volt a fürdésre, ráadásul minden megközelíthető parti zugban ült valaki. Egy helyen, ahol csak bokáig gázoltunk bele, nem horgász volt a szomszédunk, hanem kutyát kapató ember: itt sikerült elintézni más ügyes-bajos dolgunkat is.

Tapicskolás a Hernádban

Utcazene (Nagyladna)

Hol egyik, hol másik parton törtünk előre még nem sejtett, de nagyon várt szállásunk felé. Ezt persze nem kell valami sietős menetnek képzelni: ahol lehetett, megálltunk. Kisladnán például dallamos szlovák retrózenét hallgattunk az utcán sok helybéli és turista társaságában. Egyre daliásabb, csúcsosabb hegyek közé vezetett az utunk: a térkép szerint ezek már a hét-nyolcszáz métert ostromolták, míg a folyó szintje kétszázegynéhány méterrel fekhetett a tengerszint fölött.

Duzzasztógát (Kisladna)

Egy duzzasztógát rövidesen magyarázatot adott a víz szűkös csörgedezésére: itt körbetekingettünk, fotókat készítettünk a műtárgyakról. Egy patak vizét beeresztő nagy esésű betonozott aknában kacsa élt fiókáival: ahogy meglátta árnyékomat, jelt adott nekik, s azok, mintha madzagon húzták volna őket, egy pillanat alatt nála termettek. Érdekesnek találtuk, hogy a vízilétesítményeket itt nem kékkel, hanem pirossal festették meg.

A tervezett szállás egy ötszáz méteres hegy, a Bujnisko (lefordítva talán "Burjános") oldalában leendett, de egyelőre csak reméltem, hogy találok arrafelé alható helyet. Semmiképpen nem hálhattunk a folyóparton, mert vízművi szempontból bizonyára tilos volt, azonkívül nem is mehettünk volna tovább a kiszélesült Hernád mellett. A duzzasztott víz elárasztotta a régi parti utat, és az ezt kiváltó átkötés felmászott az említett hegy oldalába. Mi meg gondolkodás nélkül tolni kezdtük szamarainkat az utolsó kockaházak mellett elhaladva az egyre jobban meredekülő úton, amely innentől erdészetiút-minőségben, de valószínűleg közforgalmat kiszolgálva futott tova - minthogy nem láttunk rajta sorompót. Ennek a szállás biztonsága szempontjából volt nagy jelentősége.

Az út végül várakozásunknak megfelelően kisimult, sőt lejtőbe is fordult. Itt kellett mihamarabb hálószobát vadászni. Ha magam vagyok, bizonyára a szokásos módszerhez folyamodva egyre jelentéktelenebb utakra fordulok rá, aztán az utolsóról beváltok az erdőbe, hogy egy mérsékelten lejtő részen sátrat verjek, akár hosszabb úttalan tolás árán is. Most ez utóbbit mindenképpen el kellett kerülni, ezért a rendelkezésre álló földutakon egyre erősebb emelkedőre vezettem a csapatot. A Hernád folyása szerint "fölfelé" harántoló erős favágóúton haladtunk egy sarkot, majd egy farakodónál fölváltottunk egy ehhez képest visszavágódó, alig járt, de jól járható irtásútra. Az autóktól itt már békében voltunk, mert ehhez egy erős letörésen kellett felülkerülnünk. De itt alig-alig ígérkezett szálláshely. Egyre kétségbeejtőbb, szorosabb, alhatatlanul sűrű és lejtős helyek tűntek fel a lámpáink fényében, de nem mutattam csüggedésemet, hanem gyalog előrementem százötven métert, hátha elsül ama bizonyos kapanyél.

És az Isten megkönyörült rajtunk, mert olyan nagyszerűen rejtett, tágas és vízszintes hálószobát adott, hogy ott délig is elalhattunk volna. A rosszacska szekérút felől (tíz méter széles vadcserjés bejáróval átvágott) kefesűrű erdőújulat védett minket, a másik oldalról meg feneketlen mélység. Alkalmasint egy régi fahordóhelyen éjszakáztunk, melyről ötven éve a hegyoldali erdőt termelték le.

Nagyítható térkép a Google honlapján (új ablakban)