Kerék kitömése zöld növényi szárakkal
Egy 2008 szeptemberi napon defektjavító eszközök nélkül keltem útra egy közeli városi célpont felé. Persze defektet kaptam, és rögtön alkalmam nyílt kipróbálni, mire jó az a szükségmegoldás, melynek lényege, hogy a külsőt fűvel, falevéllel vagy gyomok száraival tömjük ki. Nos, az utóbbit soha többé nem fogom alkalmazni: mintegy kétszáz méteren át tűrhető haladás esett rajta, aztán a szárak levet eresztettek, s egyszersmind össze is csoffadtak. Cserébe az abroncs alól zöld hab kezdett kifelé türemkedni. Ennek nyomán az első kerék (mert ez pukkadt ki) ütemesen zötyögni kezdett, s a szembejövő biciklisták szájának sarka szánakozó mosolyra húzódott. Végül hazaértem, és emlékül ezt a három képet készítettem.