előző nap

a főlapra

következő nap

13. nap: VII. 19., szombat, 7:00-23:00
Kis-Stureci-hágó (Sedlo Malý Šturec) - Turócmeggyes (Čremošné) - Stubnyafürdő (Turčianske Teplice) - Németpróna (Nitrianské Pravno) - Bajmóc (Bojnice) - Privigye (Prievidza) - Nyitranovák (Nováky) - Simony (Partizánske) - Szomorlovászi (Koniarovce)
134,2 km.

Friss, finom időben hamar összepakoltam, és visszagurultam a kunyhótól a nyeregbe. A sorompónál egy szerelmespár ölelkezett, jöttömre ideges nevetéssel rebbentek szét. Autóval érkeztek, nyilván a sorompónak a kíváncsiakat visszatartó erejében bíztak, csakhogy én a hátuk mögül érkeztem. Kicsivel lejjebb egy csurgóból vizet vettem, amit önkioldóval le is fényképeztem. Térképem egy érdekes pályahurkot mutatott a vasúti alagút keleti végén, amihez azonban nem volt módom elgyalogolni. Egy éve csak találgattam, mi lehet ennek a rendeltetése, most azonban módom nyílt kideríteni, méghozzá a nyugatra található turócmeggyesi vasútállomásra (čremošné) betérve.

Itt egy slagból szokott jönni víz, de most el volt zárva. Kijött a vasutas, és a kérdésemre elmondta, hogy a táblán látható 1989-94-es építési dátum csak a felújításra vonatkozik, mikor a villamosítás miatt fél méterrel le kellett süllyeszteni az alagút szintjét. A föld alatti alagúthurok, mondta, egy meredek kaptatót küzd le az egyenesnél hosszabb úton: csúcsfordító vagy szerpentin helyett ezt a munkaigényes megoldást lehetett alkalmazni az alagút keleti kijáratánál. (Egyébként kis képzelőerővel rá is jöhettem volna, hogy hogy néz ki egy ilyen hurok: saját maga fölé hurkolódó csavarmenethez hasonlít.) A vasutas elmondta, hogy ezt a vonalat a csehszlovák állam építette a két háború között. Válasz előtt kissé bizalmatlanul visszakérdezett, hogy mire való nekem ez az információ. Mondtam, hogy a barátaim fogják olvasni a túrabeszámolómat, ahhoz kell. Az jó, mondta, és a lelkemre kötötte, hogy az igazat írjam, ne mást. Gondolom, neki mint vasutasnak, és persze mint szlovák hazafinak fontos volt, hogy a hágón áthaladó vasút kiépítésének fegyvertényét ne lopjam el hazájától, és ne tulajdonítsam a régi Magyarország vasminiszterének, Baross Gábornak. Természetesen jó lélekkel rá tudtam bólintani kérésére.

Amikor ezt a beszámolót véglegesítettem (2020-ban, tizenkét évvel a túra után) megtaláltam az építés szakaszainak rövid leírását is a világhálón. Eszerint a monarchia idején épült, Salgótarjánból Ruttkára tartó vasút pályáját a még nem tudták itt átvinni, hanem Körmöcbányán keresztül építették meg. Ez a hágóvasút közvetlen kapcsolatot teremt Besztercebánya és a Turóci-medence között.

Aztán továbbgurultam az aszfalton Stubnyafürdőre. A fürdő kívülről nem kapott fényképet, viszont a városban végre bevásároltam. A Turóci-medencében viszonylag könnyen haladtam - nem délnek, Körmöcbánya felé, hanem alacsonyabbrendű utakon, Privigye irányába. Végre megreggeliztem a kukoricás mellett. Küllőim olyan ramaty állapotban voltak, hogy a Németpróna felé eresztő újabb nyeregbe már nem tekerve, hanem tolva kapaszkodtam föl.

Ott aztán le is pihentem - csakhogy éppen ekkor ért utol három biciklista (az egyikük egy nő, tehát volt esélyem tartani az iramukat). Hiúságból utánuk vetettem magam, de csak akkor értem utol őket, mikor megálltak pihenni. Dimbes-dombos táj következett, s itt hamar visszaelőztek. Próbáltam rájuk tapadni, nyomtam a pedált cudarul - s ekkor irtózatos recsegés riasztott rám a hátsó kerék felől. Most két küllő szakadt ki egyszerre, és az egyikük rögtön bele is szorult a fogaskoszorúba. Nem a küllőanyából szakadt ki, hanem azzal együtt a felniből. Aggodalommal láttam, hogy szinte minden eddigi kitört vagy kiszakadt küllő a bal oldalon helyezkedett el, tehát a nyolcason túlmenően egyre jobban félre is hordott a kerék. Utánahúztam a többit, mert a sérülteket a kiszakadás helye miatt nem volt érdemes másokra cserélni, de a gép már alig vánszorgott. Szerencsére a Nyitra folyó völgye várakozásomnak megfelelően észrevehetően lejtett, és a legkisebb első fokozatban tudtam úgy-ahogy haladni.

Bajmóc várába is ellátogattam, ami jelen alakjában nem valami régi építésű: a gazdag történettel büszkélkedő, XII. századi eredetű királyi várat a XVII. században a Pálffyak kapták örökös birtokul. A századfordulón tulajdonosa, Pálffy János Ferenc gróf a Loire-völgyi francia kastélyok stílusában építtette át. Az átalakítás történeti értékéről megoszlanak a vélemények - az biztos, hogy művészileg pompás és egységes látványt nyújt. Én mindenesetre élvezettel jártam végig a kiadós túrát, csattogtattam a fényképezőt.

A várhoz barlang is tartozik, melybe a várkút is beletorkollik. Túránk során ezt is bejártuk.

Ahogy kijöttem a várból, egy tolószékes koldust láttam, amint a várárok előtti sétányon leste az adományokat. A hőség délután négykor még kellemes is volt, sokan sétálgattak. Én is lődörögtem még egy kicsit, majd visszagurultam Privigyére.

Innen Nyitranovák felé tartottam, és újabb küllőszakadások sújtotak. Immár hat küllőm esett ki a harcból. Nemeskosztolányban van egy hőerőmű, amelyet tilos volt fotózni. A mellette lévő hűtőtavat is megbámultam, mert egy nagy ház alul nyitott falaiból látványosan zuhogott kifelé a víz. A vízpermetet az országúton is érezni lehetett.

Oszlányban végre rájöttem, hogy a bal és a jobb oldali küllők számát (a kampós végüknek az agy egy-egy más lyukába való áthelyezésével) körülbelül egy szintre kell hoznom, és akkor csak imbolyogni fog a hátsó, de nem szakad tovább. Átcsoportosítottam hát néhány küllőt, és ezzel már mindenféle fűzési iskolát megcsúfoltam. Ebben a városban láttam egy Trek biciklibolt-lerakatot, de ők se tudtak volna rajtam segíteni, legfeljebb egy komplett kerékkel, amire nem volt pénzem, és szégyelltem volna, ha ilyesmihez kell folyamodnom.

Simony városában egy tűzoltózenekar húzta valami zárt téren, színpadon. Ezt megkerültem, és eközben egy újabb küllőm lett oda úgy, hogy egyszerűen csak kiugrott az anyából. Ahogy szerelgettem, odajött egy idős férfi, és viccesen odaszólt, hogy mivel nehezebb vagyok egy mázsánál, motorkerékpárra kellene átülnöm. Megkérdezte, akarok-e táncolni a mulatságon. Meg hogy van-e menyasszonyom, mert ő tudna nekem egy jó jelöltet. A lánya zöldségkereskedő, sokfelé utazik: Japánba, Afrikába, Dél-Amerikába - persze repülővel. Hát igen, nekem ez nagyon drága lenne. Az ember ugyan Krakkóban még nem volt, de Budapesten már igen. Érdekes, színes figurának láttam.

Ezután folytattam utamat - körülbelül 76 kilométer volt még Nyitráig, és a Nap lassan lefelé hajolt. 20-25 km/h-val tudtam hajtani, lassan, de érezhetően fogytak a kilométerek. Néhány kocsmából utánamkiabáltak, a gyalogosok megbámultak, például két lány Simony egyik végén, a csillagvizsgálónál. Ekkor már sötét volt, és az összenőtt falvak azonosításával szórakoztattam magam. Példának okáért az általam szállásul kiszemelt Nyitrapereszlény (Presel'any) és Nyitrakörtvélyes (Hrušovany) közé is odanőtt valami Belince, és utána is jött egy Koniarky - ezeket térképem nem jelölte. Átmentem a hídon, s ott jobbra letértem a gáton.

Erős holdfény sütött, balra megláttam egy nyárfacsoportot. Vajon mit takarhat? Már éppen feléje kezdtem volna tolni a bicajt, mikor onnan valami szentjánosbogárféle közeledett felém. Az ám, de mintha sétálómagnó is lenne a fején, mert idáig hallatszik belőle a zene! Ez nem lesz jó hálószoba, mert valami tanya vagy mulatóhely éktelenkedik itt. Később is hallottam arról visongást. Reggel derült ki, hogy itt egy holtág van, afféle pancsolóhely. A sötétben leereszkedtem a gátról a folyó oldalán, és egy tűrhetően rejtett zugban leterítettem a hálózsákot. Szappannal fürödtem a folyóban - szerencsére voltak lábtartó kövek és kikapaszkodó-ágak. A tóparton egy ház ablaka nézett rám, reméltem, hogy nem látják meg a pilácsomat. Szerencsére az én partom is meredek volt, senki nem jött, hogy lefüleljen.