előző nap        a főlapra        következő nap

8. nap: VII. 14., hétfő. 9:15 - 21:00
Wieliczka - Krakkó
32+4 km.

Reggel a kempingből kijelentkezve elgurultam a wieliczkai sóbányába, és végigjártam a túrát.

Az útvonal egy véghetetlen falépcsőn levezetett a Daniłowicz-aknába, ami egy XVII. századi bányaigazgató nevét és munkájának emlékét őrzi. A XIX. századig lólift szállította föl-le a látogatókat, ezt aztán gőzgépre cserélték.

Innen a Kopernikusz-kamrába jutottunk, ahol a csillagász sószobra fogadott bennünket. Kopernikusz maga is meglátogatta a bánya akkori járatrendszerét. Ezt a hatalmas kamrát méretes rönkökkel dúcolták alá, amelyek a só szomszédságának köszönhetően sokáig megmaradtak korhadás nélkül.

A Szent Antal-kápolna után a Janowice-kamra következett, ahol egy mutatós szoborcsoport ábrázolja a wieliczkai kősó felfedezését. Az Árpád-házi Szent Kingáról szóló legenda szerint IV. Béla királyunk lánya, Szemérmes Boleszláv lengyel király jövendőbeli felesége még odahaza a máramarosi sóbányába dobta jegygyűrűjét, és az csodás módon éppen ide vándorolt át - egy sótömbbe ágyazva. E gyűrű kiásása jelentette a wieliczkai sóbányászat kezdetét.

A Kiégett-kamrában, ahol egy ízben hatalmas tűzvész tombolt, láthattuk a sújtólég elleni védekezés kezdetleges módszerét. Tapasztalt és merész bányászok hosszú botokra erősített fáklyákkal igyekeztek idejében elégetni a mennyezeten meggyűlő, a levegőnél kisebb sűrűségű metánt. A biztonság kedvéért a folyosók alsó részein kúsztak tova, és nedves rongyokba burkolóztak.

Ezután a Sielec-kamrába értünk, ahol az emberi erővel húzott-vont szállítóeszközöket mutatták be: többek között a "magyar kutyának" nevezett, kerék nélküli talicskára hasonlító, vonszoló-emelő eszközt és különféle csilléket.

   

A Nagy Kázmér-kamrában e királynak erőteljes vonású mellszobra áll, és jelzi, hogy 1368-ban ő foglalta törvénybe a bányában kialakult igazgatási és kereskedelmi szokásjogot. Ugyanitt van kiállítva egy hatalmas vitla - XVIII. századi lójárgány, amely a kitermelt sótömböket függőlegesen tudta mozgatni. A lovak erejét a hengerkerék megsokszorozta, így az emelt teher akár két tonnára is rúghatott. A leeresztéshez természetesen áttételes fékpofákat használtak.

Ezután az élő bányászatot bemutató, részben panoptikumszerű kamrák következtek. Egy helyen kézi csörlővel, palackfélékban húzták föl a bányába betörő vizet.

A Szentkereszt-kápolna

A Szent Kinga-kápolna egy óriási teremben található,
melyet 1896-ban fejtettek ki. A főoltár szemben látható.

A Szent Kinga-kápolna és II. János Pál pápa szobra.
Ezek a terem legújabban elkészült elemei.

Betlehem a kisdeddel

Óriáscsillár, természetesen szintén sóból

Az utolsó vacsora

Józef Piłsudski szobra

Az Erazm Barącz-kamrát kilenc méter mély tó tölti ki. Ennek sóval telített vizéből nyerik a ma is árult étkezési és fürdősókat. Egyébként a bányászat 1996-ban megszűnt, mert a só már nagyon el van szennyeződve kőzetporral, tisztogatása nem gazdaságos.

Ezután néhány további kamra következett még, de ezek a képek nem sikerültek. A Michałowice-kamra gömbfa pillér- és támrendszere olyan látványos, hogy megéri érte újra elmenni.

Angol kalauzolású csoportunkból hárman maradtunk a múzeumban való folytatásra, amely egyébként nem került további pénzbe. Itt összesen négy kilométert gyalogoltam - a lábam még mindig olyan volt, mint a beton.

Későre járt, mikor kiléptem a kapun, és eleredt a melegfronti, nyúlósan szemerkélő eső. A sebességmérő tovább makrancoskodott. Átöltöztem egy zugban a város közepén, majd megcéloztam Krakkót. A külváros egyik parkjában ebédeltem, erősebb esőben, le sem ülve. Később egy másik helyen meg kellett állnom, és a pólót is kukásmellényre cserélnem, olyan erősen szakadt az égi áldás. Az utak zsúfoltak, a forgalom csaknem olyan nagy, mint a budapesti - leszámítva, hogy az autósok rendesebbek, és nincsenek kerékpárút-táblák. A kerékpárutakat csak a festés és a melléklámpák jelzik. A minőségük nagyon vacak.

Egy üvegszilánk miatt defektet kellett szerelnem, ezzel elment egy óra. Sajnos az általam vásárolt belsők régi Dunlop-, azaz parasztbicikli-szelepesek voltak, a pumpám pedig (a kis menetes rézcső-toldalékával) nehézkesen, mellésziszegve fújta őket. Beláttam, hogy vissza kell térnem az autószelepesekhez. Fölfedeztem pár antikváriumot (már zárva voltak), kóvályogtam ide-oda a belvárosban, interneteztem egy kicsit. Többek között tátrai alkalmi túratársamnak, Piotrnak is írtam levelet: bejelentkeztem hozzá valamelyik éjszakára, de nem tudhattam, melyikre. Idővel pénzt is kell váltanom, hátha még egy kempingre szorulok a városban.

A nap végére megérlelődött bennem az elhatározás, hogy a túrát nem fogom Częstochowáig nyújtani. Alvásra a külváros valamelyik erdősávját terveztem be, de egyik a másik után bizonyult behatolhatatlannak vagy rejtőzésre alkalmatlannak. Végül este kilenckor tábort vertem a Krakkótól keletre kivezető országút melletti régi törmeléklerakóban. Igénytelen, ocsmány hely volt, és nagyon hangos is, de mivel szalagkorlát választotta el az úttól, reménykedhettem, hogy nem botlik belém egyetlen vizelni kiszálló kamionos sem. A benőtt törmelékbuckák között kuporogva levest főztem, és fél 11-kor álomba merültem.