Függelék
Áldozatok emlékkeresztjei az út mentén

2006. július elsején harsogva közölte a hazai kereskedelmi médiavilág egyik éllovasa, az RTL Klub: "Egy márvány talapzaton álló, körülbelül egy méteres hófehér vaskereszt döbbenti meg a győrieket, a város egyik legforgalmasabb csomópontján." Egy húszéves lány emlékére állították a szülei, akit a kereszteződésben ütött el a vonat. A zsurnaliszta megszólaltatja az utca emberét is, de előtte megadja az alaphangot: "A városban többen felháborodtak." Már arra gondolna az ember, hogy a kereszt mint vallási jelkép sérti "többek" érzékenységét, de a cikkből kiderül, hogy inkább a halállal nem tudnak szembesülni nap mint nap a szóban forgó lakótelepiek, akik éppen a bevásárlóközpontba tartanak. Pedig az esti filmben átlagosan kettőt-hármat mindenképpen megnéznek belőle. De az akciófilm csak amolyan felnőttmese, és a híradóbeli halál is mindig a másé – és jószerivel csak ezek formálják a néző halálszemléletét: hidegvérrel felhalmozott személytelen hullahegyekkel idegenítik el őt a saját valódi halálától, úgyhogy már nem is tud vele mit kezdeni.

Lehet persze hivatkozni olyan felbérelt kimutatásokra, melyek szerint a harsány, agresszív médiának és az emberi viselkedésnek semmi köze egymáshoz, de e látszatfelmérések alól kilóg a lóláb. Hiszen ha így volna, miért ölnének milliárdokat a reklámokba olyanok, akik tényleg ebből élnek? A mai filmek pedig – ahelyett, hogy igényes elmélyedést váltanának ki, elgondolkodtatnának vagy megtisztítólag felkavarnának – egyre inkább reklámokként hatnak: életmódot, viselkedésmintákat sugároznak a lelkekbe egy olyan világban, amelyben a személyes (családi, baráti) kapcsolatok meggyérültek, és a tömeg-termelés lépett a helyükbe.

Ennek a tömegnek és turistatársaimnak az épülésére gyűjtöttem néhány út menti emlékkeresztet (vagy kopjafát) a mostani túráról. A képek alternatív szövege (amely az egér rávezetésével vagy jobb egérgombbal előcsalogatható) elárulja, hol található az illető emlék. Egyiken-másikon felirat is szól arról, hogy hány évet élt az áldozat. Azt hiszem, nem szükséges részleteket közölnöm az esetleg szintén ott olvasható gondolatokból; idézve sokkal kevésbé megrázóak, mint a helyszínen.

Tudom, hogy ebben a kérdésben az ár ellen úszom, de úgy vélem: nem árt némi ellennyomást kifejteni a felénk dőlő sebesség- és élvezetkultuszra. Elisabeth Kübler-Ross, a haldokláskutatás klasszikusa beteginterjúk segítségével öt (néha összemosódó) szakaszt ismert föl az élettől való búcsúzás folyamatában:

      1. Tagadjuk a közeledő halál realitását ("Nem én!")
      2. Harag, felháborodás, lázadás ("Miért én?")
      3. Küzdelem az időnyerésért ("Talán mégsem én...")
      4. Depresszió ("Minden mindegy...")
      5. Belenyugvás a halálba ("Várom az utolsó órámat.")

Társadalmunk hangadói, úgy látszik, csak az elsőt ismerik ezek közül, és nem akarják észrevenni, hogy közöttünk nem csupán fiatalok és fiatalos középkorúak vannak. Vannak bizony olyanok is, akik felé ritkábban fordul a kamera: a betegek, a fogyatékosok, a szó nélkül, hosszan szenvedők, illetve hozzátartozóik. Feltétlenül meg kell teremteni az ő emberhez méltó, sőt kellemesebb életükhöz a körülményeket – de nem úgy, hogy tagadjuk a bennük látható, s mindannyiunkban ott munkálkodó halált. Olykor nagyon értékes tapasztalat fakad a szenvedésből: csak az tud igazán másokat vigasztalni, aki hasonló helyzetben maga is hullatta könnyeit. Mindannyiunk lelki jóléte érdekében meg kell őrizni tudatunkban az élet komorabbik arcát, az elmúlást.

Nem ama hősies viktoriánus halálvágyra vagy a kiélt, önmagától megcsömörlött századforduló életuntságára gondolok itt, hanem az ősi jótanácsra, amit a Salamon neve alatt író ókori bölcs így fejezett ki a Prédikátor könyvében (11,8): "Mert ha sok esztendeig él is az ember, mindazokban örvendezzen; és megemlékezzék a setétségnek napjairól, mert az sok lesz." Ugyanez Sirák fia Jézus apokrif könyvében (7,40) már így van kifejtve: "Minden tettedben gondolj végórádra, akkor sosem vétkezel." És immár a Krisztusben felcsillant új életre tekintve mondta azt Pál apostol (2Kor 4,11): "Mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben." Csodálatos és félelmetes igazság ez, régebben kereszt-teológiának hívták, és a mai egyházban sem divatos.

Különös figyelmet érdemel, ha valaki szörnyethal, vagy ahogy régebben mondták, hirtelen halál viszi el. Az ettől való félelem a régi imádságoskönyvekben is megjelent, pl. a Praxis Pietatisban (Kegyesség-gyakorlás, ford. Medgyesi Pál, 1636.): "Megcselekedhetted volna, hogy valamely szörnyű hirtelen halállal öltél volna meg engem, úgyhogy csak egy szempillantás sem adattatott volna énnékem kegyelmednek és irgalmasságodnak segítségül való örök hívására és aképen el kelletett volna bűneimben vesznem és kárhoznom örökké..." Ma már nem a pokoltól való félelem okozza az irtózatot, hanem az, hogy nincs idő felkészülni rá, illetve elbúcsúzni a meghalótól. Talán a győri vasúti kereszt is ezt kavarta fel az arra járókban. Mindenesetre nem árthat, ha valaki ezt a szót suttogja az önmagát dicsőítő és lassan felélő világ fülébe: "Emlékezz, hogy halandó vagy!" Persze csak szelíden, mint ama rabszolga a diadalmenetben, és mert így követeli a tapintat is. S azt is el kell néznem élni akaró embertársaimnak, hogy a Nógrádszakál és Litke közti emlékkereszt kísérő műanyagtábláját ("Őt is hazavárták...") több ütéssel kivégezték, s úgy kellett összeraknom a fénykép kedvéért. Bizonyos értelemben haladás ez is, mert aki így bánt vele, az a Kübler-Ross-féle második szakaszt már tudatosította, s igyekszik aszerint élni.

Kedves gyorshajtók...

...győriek és máshová valók! Ezt a keresztet egy olyan ember állította az Önök épülésére, akinek nincs autója, így nagy valószínűséggel egy kerékpár nyergéből fog Önökkel szembenézni az országutakon. Ha úgy tetszik, a társadalmi presztízsharc egy "vesztese" egy "nyertessel." A bemutatott keresztek túlnyomó többsége nem kerékpárosok emlékét őrzi, pontosabban: az autósok erősen felülreprezentálva szerepelnek az áldozatok közt. Kérem, gondolkodjanak, mikor a gázt nyomják-tapossák: a reflexeink kb. egyenlő gyorsak, de Önöknek sokkal kevesebb cselekvési idejük van addig a pillanatig, ahonnan nincs menekvés.

Ne felejtsék el megnézni a híradót se, abban a tudatban, hogy ha így folytatják, holnap Önöket is betakarhatják a fekete ponyvával. A ma balesetet szenvedett embertársaink se gondolták volna tegnap, hogy éppen rájuk kerül a sor. Azonfelül ha másvalakit fosztanak meg az életétől, a puszta tudat felér egy életfogytiglani börtönnel. Nem éri meg az a pár perces időnyerés vagy endorfinfröccs.

Balesetmentes vezetést és boldog célbaérést kívánok!