Zempléni-hegység
Az erdei iskola egynémely programjainak kerékpáros bejárása,
2006. IV. 13.–15.

Nyolcadikos osztályunk a szűk iskolai költségvetés dacára is megkapta azt a kiváltságot, hogy erdei iskolába mehessen. Hosszas keresés után a gönci Turistaszálló mutatkozott elérhetőnek úgy, hogy keretünkből még belépőkre és kisvasútra is fussa. Ehhez a hegységszéli bázishelyszínhez kellett nekem túrákat terveznem. Mivel a Zemplénben eddig mindössze egyszer jártam, erkölcsi kötelesség szólított a helyszínre. Úgy gondoltam: ahová egy harminckilós biciklit föl tudok tolni télvíz idején, oda bárki utánam tud jönni a madárfüttyös májusban.

A "pedagóguskirándulás" után (sütés-főzés az iskolaudvar puhuló, bűzölgő aszfaltján, virágültetés az úgy-ahogy felásott kőkemény talajba) magamhoz szólítottam kék jószágomat, fölmálháztam, majd vonatra libbentem. Itt egy fülkébe sorsoltak két pázmányossal (kassai teológus és miskolci kántorjelölt), akik egy véletlenül előtalált földijükkel, egy egri egyetemista lánnyal beszélgettek erről-arról. Mellettem két amerikai hölgy utazott: sztrájkokkal tarkított európai körútjuk során három napot eltöltöttek nálunk is, és Krakkóba igyekeztek. Elég fáradtak már, felelték, különösen hogy mindenhol más nyelven kell próbálkozniuk (útikönyvből vett mondatokkal), mivel angolul nemigen tudnak errefelé. Furcsának találták, hogy a határon kétszer van vizsgálat, és hogy olyan drága itt a mogyoróvaj. (Nekünk ez még mindig inkább édesség, mint kenyérrevaló.) Tízezer forint volt az egyikük jegye Krakkóig, de feleannyi idő alatt megkereste az árát, mint én a magamét. Ők nem írnak beszámolót az internetre, de ahol lehet, fényképeznek. A bédekker sima mondatai mellé én saját nehézkes fogalmazásomban megpróbáltam nekik vázolni az ország történelmét, az emberek lelkületét, meg ami még érdekelte őket. Velem szemben egy fiatal szakács ült, akinek gerincsérve miatt át kellett képezni magát jogásszá; ő kezdő volt még az angolban. Ide-oda kapdostunk a témák között, fordítottuk a poénokat oda-vissza. Hangulatos este volt.

Hidasnémetiben két határőr is elémállt a lépcső alatt, amikor lefelé himbáltam rakományomat a vonatról, de egyik sem ugrott oda, hogy segítsen. Aztán a magyar fogadta köszönésemet, és megnyugtatott, hogy ha a juhakol fölötti nyárfást elfogadom szállásomul, akkor senki nem fog elkergetni onnan. El is toltam szerelvényemet az akol mögött két kilométerre emelkedő, Körösök nevű dűlőre, és a ritkás tölgyesben fél tizenkettőkor nyugovóra tértem.

[A folytatást a képek nagy száma miatt részekre bontottam.]

1. nap
Hidasnémeti – Gönc – Helle-völgy – Kis-patak – Cicés-rét – Sólyom-kő – Amadé-vár – Pálos kolostorrom.

2. nap
Pálos kolostorrom – Potácsház – Gönc – Telkibánya – Király-kút – Koncfalva – Telkibánya – Ósva-völgy – Pengő-kő.

3. nap
Pengő-kő – Nagy-Péter-mennykő – István-kút – Mlaka-rét – Sólyom-kő – Ördög-völgy – Rostalló – Pálháza – Mikóháza – Széphalom – Sátoraljaújhely – Magyar Kálvária – Sárospatak – Nagy-Bot-kő – Tengerszem.