Visegrádi-hegység
kerékpártúra, 2006. április 1.

Az eddig meghirdetett túrákhoz képest óriási fejlődést jelentett, hogy nem egymagam jártam meg. Máté és paripája szép teljesítménnyel küzdötte le a Bp. – Szentendre – Dömörkapu – Király-kúti-nyereg – Szakó-nyereg – Hoffmann-kunyhó – Pilisszentlélek – Esztergom útvonalat (kb. 55 km). Az árhullám keltette sürgés-forgás megörökítése után bevettük magunkat a hegyek közé, ahol számos biciklis és gyalogos turistát találtunk. Az erdészet megnyitotta útjait, mivel a Duna Pilismaróttól keletre és nyugatra is elöntötte a 11-es utat. Szerencsére ezt mi még nem éreztük meg, azaz kevés autóval találkoztunk. Esztergomban becserkésztünk néhány múzeumot és templomot: a tantestületi kirándulás ugyanis itteni városnézéssé zsugorodott az általam szívesebben bejárt lukács-árki ereszkedésből, majd a helyette ajánlott Dobogókő környéki sétából. Elismerem: tekintettel kellett lennünk azokra, akik nehezebben mozognak nálunk. A mostani esztergomi tájékozódás lényeges eleme volt annak kifürkészése, hogy milyen sűrűn indulnak azok a helyi buszok, amelyekkel megtehetjük a vonattól a bazilikáig ívelő két és fél kilométert. Mi is elfáradtunk, és a Két-bükkfa-nyereg helyett piros vonattal jöttünk haza.

A Szentendrei út alatti fa-átjárót megemelte a víz.

Ennyire!

A szentendrei átjárót is kihagytuk.

A város védekezni kényszerült: hangosbemondó hívta a népet zsákot hordani.

Vízesés Dömörkapunál

Pihenő a Király-kúti-nyeregben

Jász-hegy üstöke, S jelzés

Szentlélek, kolostorrom

Harcművész-találkozó

(Alapítási?) emlékmű

A régi Mária Valéria-híd darabja

Esztergom, díszkapu

A Simor János utca

A városháza előtt

A Mindszenty hercegprímás tér

Vízben álló zeneiskola

A határra igyekvők, alattuk az áradat

Elöntött kerékpárút

A tantestületi kirándulás ezután az iskolaudvaron megejtendő bográcspartivá enyészett, az "árvízhelyzetre" való hivatkozással. Aki járt ott, tudhatja, hogy a víz nem veszélyeztette az esztergomi sétát, és nem akasztotta meg sem a vonatot, sem a buszt. A döntés oka az volt, hogy ötven kollégából húszan iratkoztak fel. Bah! Legközelebb talán a Margitszigetre is eljutunk.