Dobogókő
kerületi biciklitúra
2005. április 23.

(A képek új ablakban nyílnak meg, de a memória kímélése végett egymás után ugyanabban.)

Katona Sándor testnevelő kolléga (és birkózó-szakedző) az USC-ből gondolt egyet, és a negyedik kerületi felsősök és gimnazisták részére ingyenes kerékpártúrákat hirdetett. A Csokonaiban én kaptam a szervező és kísérő szerepét. Az iskoláknak kiküldött szóróanyag a "Bp. – Szentendre – Dömörkapu – vissza" útvonalat hirdette meg, 50 km-rel. Végigjártam a megfelelő évfolyamokat, és csalódással tapasztaltam, hogy nemigen akad biztos jelentkező. Még az általam is tanított 7.c-ben lendült néhány kéz a levegőbe, de ők sem mind az első alkalomra. (Kicsit rövid volt a rendelkezésre álló idő.) Csak szégyenben ne maradjunk – gondoltam – azzal, hogy mindössze két gyerekkel állítok be.

No hiszen, ha mindenhonnan ennyien jöttek volna... Mikor a megadott napon Újpest-Városkapuhoz értünk (szerelés miatt öt perc késéssel), csak a túravezetőt találtuk a helyszínen. Egyedül mi jöttünk el a megcélzottak közül! Elálmélkodtunk egymáson, bemutatkoztunk, majd kialakult a módosított terv: Dömör-kapuig mindenképpen elmegyünk, aztán majd meglátjuk.

Csillaghegy, KTM kerékpárszerviz

Szentendre

Nyüzsgés

Fahíd

A Bükkös-patak

Nevezetes átkelő

Ősbicajok és járomfák

Az utolsó kút (nyomós is van)

Ez derék vízesés. Vajon mire képes?

Nesze! (Nem vitte le.)

Zoli jól bírja. (Az egykori kőbánya előtt.)

A hídnál lévő zúgó

Mi miért nem mehetünk át?

Ebben nem laknak... mintha hidegebb lenne!

Néztük és hallgattuk a lombokat, a patakot, magunkévá tettük a szendvicseket. Az égbolton gomolyfelhők gyülekeztek: mi lesz belőlük? Semmi: a hidegfront utáni derült idő nem veszélyes. Ezt nem tudta fél Újpest, és tovább nyomkodta otthon a gombokat. Hogy miről maradtak le! Igaz, ha sokan jönnek el, nehezebb lett volna rávenni mindenkit a további küzdésre az ezutáni emelkedőkön.

A hivatalos célállomás

Kékes színű, hűvös víz, itt már iható is

Most még ép. De meddig?

Az úttörőtábortól jól feltöltődve és bizakodva indultunk tovább, azzal kecsegtetve Krisztiánt, hogy bármikor visszafordulhatunk és hazagurulhatunk. Derekas mászás után a Király-kúti-nyeregből megpillantottuk a dobogókői tévétornyot. Innen már nem volt visszaút.

Tanácskozás, a háttérben pihenő biciklisták

Feri bácsi jól előrerohant!

Hívogatnak az ormok

A természet örök körforgása

Tarvágás. Még itt is? (Az országos kéken.)

Farönkök. Majd értük jön a rönkszállító.

Huhh!

A sípálya teteje

Innen már nincs "följebb!"

Turistaúton, erős emelkedőn, szinte végig gyalogmenetben hódítottuk meg álmaink bércét, a magyar turizmus egyik fellegvárát. Szezonnyitó túrának nem is rossz! A gyerekek nagyot nőttek a szemünkben. Szép napsütés, kerekesek, motorosok a Matyi büfénél. Bableves, almás pite, üdítő. Végül a nagy forgalomtól való féltünkben nem a pomázi műúton tértünk haza, hanem amerre jöttünk. Nyolcvan kilométer jött össze, ami a szintkülönbséget is beleszámítva már erős adag egy felnőttnek is.

Fölkerül a sisak (sajátom és a sógorasszonyé)

Prépost-hegy (a púpos) Rám-hegy (a kopasz) Jobbra a Vadálló-kövek

A kilátóban

Vigyázva!

Jé, erre könnyebb! (És rázósabb.)

Endorfin, a boldogsághormon

Újra a lőtérnél

Cirógató délután

Ez nem szuperál...

Az aluljáró

Telefon haza

Beállított kép