4. nap
Mész-hegy – Eger

A csúcskő tövében, a lejtős gyepdarabkán addig-addig forgolódtam jó fekvést keresve, míg ráhengeredtem a szemüvegemre, és az elrepedt. Hajnalban eltűntek a csillagok, száraz köd borult a hegyre, a körfényképnek befellegzett. Megreggeliztem, fogat mostam és elindultam vissza a sárga háromszög jelzésre, amely a két hegyecske közé ereszkedik le az újabb kaptárkövekhez. A köd elrejtett a helyben foglalatoskodó szőlőültetők szeme elől; ahogy kibukkantam a semmiből, felegyenesedtek és úgy meredtek felém kétszáz méterről, mint aki kísértetet lát.

A két kaptárkő-csoport között elhagyott barlanglakás tátong a hegyoldalban, a belevésett dátum szerint 1931. március 5-én vájták. Jól látszanak az ablakrések, a falba vájt (tároló?)üregek, a füstkürtő. Máskor majd itt alszom.

A következő kaptárkövek legalább olyan fenségesek voltak, mint bármelyik eddigi csoport; e tekintetben érdemes a Z-Press-féle Bükk-térképet forgatni, amely ezek mellé odaírja a fülkék számát, tehát tájékoztatást ad a méretükről is.

E pontról az atlasznak engedve észak felé távoztam, és büntetésül olyan csincsésbe keveredtem, ami már nekem is sok volt. Sásos-nedves ragadó, tüskés-bokros nyüstölő várt a bejelölt út helyén. Hiába, ezeken a gyéren látogatott tájakon a szerkesztők sem tartják érdemesnek a térkép helyesbítését, és ha épp egy biciklista jön rá a tévedésükre, hát úgy kell neki. Felmásztam a Nyerges-tető oldalába, ahová szintén szekérutat rajzoltak, de híre sem maradt. Láttam egy újabb barlanglakást. Aztán bokanyújtó oldaltmászás és nyaktörő ereszkedés árán kijutottam egy gyenge gyepesútra, onnan egy lovascsapásra. Az utolsó dágványokon már átcipeltem bicajomat, s a csinált útra kilyukadva megmosdottam, átöltöztem, és meg sem álltam az egri pályaudvarig.