3. nap
Cserepes-kő – Mész-hegy
|
|
Ismét a piroson |
A friss, ködös reggelben úgy határoztam: nem megyek át semmiféle kilátóhelyre, csak az Őr-kőt nézem meg, aztán leereszkedem a Pes-kő-völgyön. Így is történt. A mesés sziklafalat sajnos eltakarták a fák, az ösvényen pedig egy ízben vissza kellett kaptatnom a csomag tetejéről lepottyant kabátért. Mindazonáltal az út tolós menetben teljesíthető, egyetlen nehéz hely követel csak némi ügyességet. A völgyben több kisebb vízfakadás után a Pes-kő-forrás kínál frissítőt az arra járónak. A szomszédban elhagyatva kucorog a Pes-kő-ház (egykori püspöki vadászház); padlására bemásztak, berendezése sírnivalóan hiányos, pedig ide még tán autó is feljöhetne egyszer-kétszer. Az oromzaton tépett zászló, az ablakok betörve. Sok ilyen kulcsosház omladozik szerte az országban.
Ördögszántás az Őr-kőn |
|
Faóriás csonkja |
|
|
|
|
|
|
|
|
A Napsugár Pihenőház |
Egyre lejjebb kanyargott a széles, biztonságos kocsiút; egy idő múlva két gyalogos is feltűnt, lovasjelzések látszottak, majd kinyílt a terep, régi vasút sínjei mutatkoztak. Jobb felől csemetekert ("méreggel kezelt terület"), ha jól láttam, többek között fűzfákkal. Aztán egy óriási farakás magaslott fölém, és az egyre erősebb kövesút bevitt Felsőtárkányba.
|
|
|
Nemigen néztem szét, mint máshol sem ezen a túrán: a napnyugta behatárolta mozgásomat. Bevásárlás után azonnal a "Keringő út" nevű régi ösvény felé tapogatóztam, mely a bezárt dolomitbánya mellett zegzugolva felkapaszkodott a Várhegy oldalába. A hegy lábánál, a kék és a zöld jelzés csomópontjánál találkoztam egy gombaszedő-kiránduló családdal: elnyújtott kiáltásokkal nógatták egymást, igen nagy ricsajt csapva. (Hozzáteszem: nem tartoztak semmiféle kisebbséghez. Az erdő valósággal kicsalja a csoportosan járó magyarságból is minden gajdolhatnékját.) Váltottunk két szót, miközben a faasztalnál ebédeltem (a szokásos húsos kenyeret), majd más-más úton továbbhaladtunk. Én izzadva kaptattam a Keringő úton, tettem egy kitérőt az Arnót-kői-barlang felé, majd kiértem a gerincre. Kék tanösvény visz fel a földvárhoz, de ezt már láttam vala, így legurultam a Kövesdi-kilátóhoz egy-két jó kép reményében. Bár nem fogadott akkora köd, mint két éve, a fotókat elhalasztottam, és a turistaházak felé indultam.
|
|
|
|
|
Itt csak vizet töltöttem, és a gazdával beszélgettem egy sort. A németek és hollandok nagyon rákaptak a barlanglakásokra, melyek ára ettől azonnal felszökött. Kicsinosítják őket, bevezetik az áramot (vagy nem: vannak közöttük is romantikusok), mászkálnak és karikáznak az erdőben. A gombát is nagyon szeretik, de az éppen az ő ittjártuk két-három nyári hónapjában szeret bosszantóan megritkulni, amiért is már őszidőn élelmes helybeliek járják az erdőt, és a bőséges gombazsákmányt ővele, a turistaház tulajdonosával fagyasztatják le (ha jól értettem) – hogy aztán a nyári időszakban kilónként kétezerért árulják őket azoknak, akiknek annak idején a házukat is eladták. Mindezt persze önkéntesen, mint ahogy maguktól vállalták ugyanezen házak gondnokságát is az év tíz hónapjára. Furcsa világ ez, de van benne rendszer.
|
|
|
Úgy határoztam, nem a készletszállítás fő útvonalán, a hegyoldali murvaúton megyek le Noszvajra, hanem a Bükkös-völgy turistaútján. Ez kezdetben meredek volt, aztán dágványos lett, és nagyszerű parkerdőn vitt keresztül. Ennek berendezését egy durcás hangú tábla óvta a rongálóktól, érzésem szerint a kilencvenes évekből:
|
VÁRRÉT A parkerdő berendezését sokan szeretnék használni! Jó pihenést! |
Bizony, az alantas ösztönöknek abban a nekidagadásában a népnek a vadonba szabadult fia hajlamos volt azt hinni, hogy ami a közösségé, az kizárólag az övé, másfelől a kezelő szervek nem sajátították még el azt a "politikailag korrekt" könyörgő stílust, mellyel manapság már minden erdőben fogadják a rongálót, igényességére apellálva. Egy régi reflexekkel dolgozó, de már pálcáját vesztett iskolamester szava szól ma erről a tábláról. A parkerdő berendezése pedig csöndben romosodik, kezdve a két esőkunyhóval, melyek öt év múlva már nem kínálnak ingyenszállást a magamfajtának: valaki meghágta őket, s ettől szánnivalóan megrogytak.
|
|
|
|
Noszvajon átzúgtam az üdülőtelepen (szemérmetlenül belenőtt már az erdőbe, és valószínűleg még jobban el fog terpeszkedni), lefényképeztem az üdülőtavat és a De la Motte-kastély egyszarvúját az oszlop tetején. A falu határában lévő szőlőkön belépést tiltó felirat, de pár napja okát vesztette: a szüretnek vége.
|
|
|
|
|
|
|
Hamar átvágtam Szomolyára a betonon, majd a cigánysoron fölpedáloztam a környék látványosságához, a Bükkalja legnagyobb kaptárköveihez. Ezek külön természetvédelmi területet érdemeltek, s csakugyan nagyon szépek. A turisták cipőtalpai azonban erősen koptatják őket. Azt hiszem, a legnagyobbat Király székének hívják.
|
|
|
Ekkor azonnal lement a nap, és réteggé gyűlt füst borította el a falu házai fölött a léget. A Cartographia-atlasz balgasága miatt (buszmegállótól és kereszttől eredezteti a piros jelzést, holott az két utcával odébb indul) tettem egy tiszteletkört ugyanazon hegyoldalban, s belekóstoltam a Bükkalja kerékpárkeserítő akácos útjaiba is. Hamar rendszeresítettem egy sár- és avarpiszkáló fadarabot az első kosaramba, és aztán a hamarosan meglelt valódi piros földúton jó hasznát is vettem.
|
|
Hullámos terepen, itt-ott földúton és állatjárta részeken fut végig a jelzés, aztán hosszú mélyutat letudva megmássza a Mész-hegyet. Itt nemrégen letermelték a sarjerdőt, s már kezdtem az Eger utcáit elborító óriásplakátokról vizionálni: "Mész-hegy lakópark! Körpanorámás apartmanok húszmilliótól a Bükkalján!" Jelenleg szőlőültetvény guggol a hegytetőn, s néhány elhagyatott ház. Egyiknek még van valami teteje, azért is jöttem ide. Végül a csúcskő tövében terítettem le matracomat, elalvás előtt a noszvaji országúton csúszó-mászó kamionokat és a város csillámló fényeit nézegettem. Gondoltam, ráérek reggel fényképezni.
|
|
