Kozma  60 
kerékpáros teljesítménytúra, 2003. október 4.

Most édesanyámmal kettesben vállalkoztunk a túrára. Ő teljesen kezdőként vágott neki, ezért kocsival mentünk le péntek este. Nevezés után egy óráig pakolásztunk, reggeliztünk – de fölösleges volt sietni, mert bizony a szervezők már nem vették komolyan a 6⁴⁵-ös határidőt. Találkoztunk SK-val és Solymi papával, a túra folyamán pedig (mint kiderült) Tarival és King-A-val. A többieket is meg kellett volna ismernem, de sajnos még ennyire sem sikerült. Hiába, az utóbbi időben kevés topikos megmozduláson vettem részt...

Vakaródzás

Tömeg a barlangnál

Feladom...

Lángoló sarjak

A Báracházi-barlangnál népes csapat kepesztett a meredélyen, a hírek szerint a Bikemag fórumon összeállt társaság. Anyámnak föladták a Meridáját a leghórihorgasabb sziklán, de nemcsak neki, hanem szinte minden egyedül tekerőnek. Itt többen megismertek engem, tőlük a bamba nézésért most kérek elnézést.

A gánti bauxitbánya madártávlatból

Ezután a szokott tájfutótérkép alapján elváltunk a kerékpáros "zömtől," és bevettük magunkat a bányába. Itt estünk ugyan néhány derekasat, de mindkettőnknek nagyon tetszett a rőtes színvilág és a nagyszerű csend. Helyenként krosszmotorosok nyomai szeldelték át a tájat, de most magunk voltunk. Salakdombok között csálingázva kiértünk Gántra, bekaptuk a fánkot, és beszélgettünk egy sort a topiktagokkal.

Nem salakra való ez a gumi!

Mangános (?) kőzetek

Rózsaszín és okker

Terra rossa

Gántról a szitálásnak indult ég alatt elporoszkáltunk Kőhányásig. Itt egy lány éppen arról mesélt a tömegnek, milyen kemény volt a Wietnam teljesítménytúra. Én mohón lestem a szavait, mert nagy kedvem volna 240 kilométert erőpróbaként letekerni, de nem tájékozódás nélkül. (Ők végül kb. féltávnál feladták, ha jól vettem ki a lényeget.) Innen rövid reggeli után továbbrúgtattunk, a Bikemag-csapattól már leszakadva.

Kőhányás, indul a Bikemag-csapat

Mi még birkózunk a zsírosdeszkákkal

Vérteskozmai képeslap

Várgesztes, a tél előérzete

A Vérteskozmát Várgesztessel összekötő dózerúton a felhomokolódott láncom többször beszorult a fogaskerék és a láncvilla közé, és az ötödik ilyen eset után elszakadt. Mire megjavítottuk, elénk került egy tatabányai férfi meg egy nő, szintén túrázók, akik Dani nevű kisfiukat keresték. Hogy miként tévedhetett el a srác a nyílegyenes murvaúton, nem tudtuk felfogni, de megígértük, hogy amint meglátjuk, telefonálunk a szervezőknek.

És valóban: miután Várgesztesről leereszkedtünk és Mátyás-kút felé tartottunk, a hideg, szemetelő esőben megláttuk a leírásnak megfelelő Merida bicajt, kék esőkabátot és sisakot. A gyereknél nem volt mobiltelefon, se térkép, csak magában tájékozódott a szalagok nyomán, s így tévedt a gyalogosok útvonalára. A várba nem ment föl. Most viszont éppen lekeveredett volna a túra által érintett utakról, tehát nagy szerencséje volt, hogy elcsíptük.

Dani derekasan tol

Hármasban nekifohászkodtunk a kerékpáros táv legrondább kaptatójának, miközben vigasztalanul szakadt az eső; cipő és gumi csúszkált a híg agyagban. Aztán felértünk a tetőre, és csalóka avaron ereszkedni kezdtünk a betonút felé. Vesztünkre ezt sárral hordták be a zivatarok, így lendületből átvágtattunk rajta. A kivágott kék kereszt helyébe került zöld jelzésen több látványos hanyattesés árán megfogtuk a Mátyás-kút alá kivezető murvás utat.

Végre révben! (Mátyás-kút)

A ponton leadtuk Danit, megtudtuk a szervező telefonszámait, de mivel térerő nem akadt, továbbsodródtunk Vitányvár felé, s ott értesítettük őt, ő meg a szülőket. Ez az állomás kényelmi okokból a vár alá költözött, s mi itt óránkra sandítva a feladás mellett döntöttünk. Féltávra maradt még szűk három óránk – igaz, az időjárás lassan engedett nyúlósságából. Fékgumijaink azonban vészesen elkoptak, legkisebb lánckerekem használhatatlanná vált, ezért a vár alól nem Körtvélyes felé folytattuk a túrát, hanem visszamásztunk a Mátyás-kúthoz. Épp abban a pillanatban érkeztek meg Daniért a szülei, mikor ismét hármasban nekivágtunk volna a Kozma felé ereszkedő betonútnak.

Szarvas-kút, a víz egérutat nyert

Vitányvár felé

Megfutamodtunk

Pompás tájakon

Mi tehát békésen csurogtunk hazafelé az aszfalton, s mikor tisztesség okából bekukkantottunk a vérteskozmai kulcsosházba, megvigasztaltak, hogy az ötvenes résztáv teljesítéséért még kaphatunk oklevelet. Biztattak, hogy keljünk át a hegyen az annafalvi őrház felé, hiszen olyan szépen süt a Nap. Ezt nem mondattuk magunknak kétszer, hanem a szokott úton be is futottunk Csákvárra, a sok nézelődés miatt hat perccel szintidő után.

Ágas-bogas fa	A Meszes-völgyben
	Sárga óriásjelzés

Szovjet bunker

Fürge gyalogosok

A Vadász-kápolna

A rendezők nagyvonalúan megadták mind az oklevelet, mind a hatvanas kitűzőt, ami jólesett, noha valami elégedetlenség mégis maradt bennünk. Sok körülmény játszott össze abban, hogy nem tudtunk végigmenni, de a sok szenvedésért kárpótolt az őszi erdő látványa és a túratársak meleg szíve. Ha édesanyámat még egyszer elviszem hegyi teljesítménytúrára, az feltétlenül a Kozma lesz.