Visegrádi-hegység
gyalogtúra, 2003. szeptember 27.

Először szeptember elején, édesanyámmal kettesben jártam be az útvonal egy részét, egy osztálykirándulás előkészítéseként, zuhogó esőben – és potyára: az osztály ugyanis a másnapi ragyogó verőfényben mozihoz öltözve jelent meg a HÉV végállomásán.

Malacförtés

Prédikálószék, csúcskönyv

A Vadálló-kövek ködben

* * *

A táj azonban visszavárt minket egy szebb hétvégére, s ez nem is váratott magára sokat. Balogh Péter kollégám ugyanis meghirdette a Vadálló-kövek – Pilisszentlászló – Visegrád túrát, amelyre fiatalabb és öregebb diákok mellett mi magunk is vállalkoztunk.

A dömösi komp

átvitt

a túlpartra.

Rémbarlang

"Így" bőgnek
a szarvasok

No merre van a fölfelé?

A dömösi Mária

Azelőtt is volt Dömösön kegyhely, melynek emléke egyrészt egy közeli remetebarlang, másrészt egy kőkereszt, melyet egy régi főpap állíttatott csodás megmenekülése emlékére – de ezt a zarándokhelyet eltörölte a föld színéről a török.

Egy bizonyos "Georgius bácsi" által 1885-ben írott füzetke szerint (melynek másolata táblaformában a helyszínen volt olvasható) az itteni Máriát az újabb időkben először abban az évben látta két libapásztorlányka, akik egy sudár fiatal bükkfa alatt reggeliztek éppen. Egyszerre szép kék fényesség támadt fölöttük, és ők meglepetve látták meg a fa derekán Máriát a kis Jézussal, tündöklő fénykoszorútól övezve. Az esetnek híre ment, s rövid időn belül búcsújáróhely alakult ki. "Nincs oly szombat este, hogy ne lenne nehány száz lélek a csodafa körül, különböző könyörgő és dicsőítő énekeket zengedezve egész éjjel a Szűz Máriához, aki igen gyakran kegyeskedik magát az őt hívő és tisztelő népének megmutatni. Van rá eset, hogy mindennap is megmutatja magát, de legkivált szombat este 9–10 óra között, és vasárnap reggel napkelte után, de mégis újhold vasárnapján legtöbb azon szerencsések száma, kiknek megmutatja magát a szűz Mária."

A szerző biztosít minket, hogy a csodafa kérgének mintáiban a figyelmes szemlélő többféle alakú Szűz Mária-képet is kivehet "a természettől rásütve fehér és barna színben." Egyikük a föld felett két lábnyi magasságban azon nevezetes tulajdonsággal bír, hogy minél messzebbről szemléljük, annál nagyobbnak látszik. Mellette felirat: "Jézus Mária, hazánk pátrónája. 1582. Mater Dominica Francissimo Minerita." Georgius bácsi hozzáteszi: "Hogy ezen utolsó sor mit tesz, nem tudom" – bizonyára a kegyhelyet egykor gondozó ferencesekre utaló eltorzult latin felirat lehet. A kiskápolnában, a szobor mellett több fogadalmi tábla, egyiken ez áll: "Szűz Anyámnak hálából, hogy kérésemet meghallgatad."

A szerző kifejezi reményét: "Még igen sokat mondhatnék ezen szent helyről, de ahol a tények oly világosan beszélnek, ott nincs szükség sok bizonyításra. Csak az illető lelki hatóságtól függ, hogy a mai felvilágosultsággal hivalkodó és a vallást ignoráló külbefolyások által némileg megingatott katholikus vallásnak e csodajelekkel ékeskedő régi szent hely újra egyik erős oszlopa legyen a Jézus Krisztus által alapított római katholikus igaz vallásnak."

Én, a protestáns szemlélő, csak mosolyogtam ezen a naiv hiten, s azon gondolkodtam, hogy vajon miben hasonlít inkább a jelenkor a százhúsz éve letűnt időre: a steril modernizmus öntetszelgésében vagy az erre válaszként felnövekvő népies hiedelmekben. És nem tudtam magamat az első mellett lehorgonyozni.

A mellékelt ájtatos ének így dicséri Máriát: "Malaszttal vagy te, ó, Szent Szűz, teljes / Azért légy te mindnyájunkhoz irgalmas és kegyes." Ez nem más, mint Mária régi, kegyelemtartályként való megközelítése, melyet a mai r.k. teológia szégyenkezve megtagad. Azonkívül e szöveg Mária irgalmáért könyörög, ezzel rácáfolva azon kendőző szavakra, melyek a Mária-tiszteletet azzal mentegetik, hogy a jóváhagyott imák neki csak közbenjárását kérik, míg kegyelmet és irgalmat kizárólag Istentől esdenek.

Ezután felmásztunk a Vadálló-kövekre, melyeken egy hónapja keserves csúszkálással ereszkedtünk le édesanyámmal. Most lefényképeztünk minden tornyot, és nagy volt a tömeg is.

A tetőről leereszkedtünk Szentlászlóra, a Kisrigó Étteremben legurítottunk némi üdítőt saját szendvicsek mellé, majd útnak eredtünk a zöld jelzésen Visegrád felé. A gyerekek jól bírták erővel, olyannyira, hogy az élen haladók minket, térképre szoruló tanárokat meg sem vártak, így derekasan el is tévedtünk. Ezt egy omlatagos hegyoldalon kellett jóvátennünk, s végül ki is értünk egy üzemelő fűrésztelepre. Innen busszal utaztunk hazáig.