Gázló–130
kerékpáros teljesítménytúra, 2003. július 26.

Bizony, a nagy készülődésben úgy esett, hogy este fél hétkor nem kaptam vonatot. Ügethettem hát két keréken, a rámnehezedő sötétben, a Bp. – Bicske – Csákvár – Söréd – Zirc – Veszprém útvonalon. A kosár miatt inkább engem vakított el a tulajdon lámpám, mintsem az utat mutatta. A táv vége felé súlyos szempilláim alól egyszer csak reflektorokra lettem figyelmes. A sok szembejövő autó közül ezt az tüntette ki, hogy az én sávomban jött. Azaz dehogy, én csúsztam át az út másik oldalára. Azonnal elöntött az éberség, nagyot szabadkoztam, és jobbra rántottam a kormányt. Gyulafirátót előtt tehát kinéztem magamnak egy vendégszerető fenyvest, és éjjel kettőkor pihenni tértem.

Rajt előtti terefere

Nevezés

Másnap a rajtban találkoztam a Vilard vezette topikos különítménnyel, sajnos az arcok azonosításával nemigen boldogulok most sem. Utunk a szokásos látnivalók között vezetett kifelé a városból, s most el sem tévedtünk.

Séd-völgyi viadukt

A Laczkó-forrás

A márkói híd

Herend, porcelánmúzeum

A herendi erdészeti úton felfedeztem egy társaságot, akik számomra tartható tempót nyomtak. Kiviék voltak azok, akik a kilencvenes távra neveztek. Nekik köszönhetően a térkép aggodalmas nyitogatása nélkül is sikerült elkerülnöm a múltkori tévutat, és személyükben a szép táj elé alkalmas emberek is kerültek.

A Fodor-tanya kútja (A lencsén párafolt ül vala!)

"Ülj fel bátran, elkapunk!"

Királykapu, feltöltődés

Ezután elbúcsúztunk, s én bevettem magam a Réz-bükk-árokba, melyből néhány Gázlón kívüli kerékpáros túrázó zúdult le elém. Emlékszem, annak idején, a 98-as túlélőn rosszabb váltókkal (s nem is a legalsó fokozatban) sikerült felmérgelődnöm a Kőris-hegy tetejére ezen a szép völgyön, de most jóval (s nem csupán a csomagokkal) nehezebben ment a dolog. Táskámban mindenesetre ott lapult a tiszta ruhák között ennek a versenynek az emlékpólója, s ez erőt adott, hogy végül enyém legyen a győzelem.

A térkép szerint ez a Lófingató-árok

Bakonyi varázserdő

Kőris-hegy előtt utolértek a seprűk vagy micsodák

Havasi cincér Szépalmapusztán

A Hódos-ér völgye

Vinye, szabadtéri kút

Szíves invitálás az ellenőrzőpontra

No őket legalább leelőztem!

Ahol az útvonal legmesszebb távozik a rajthelytől, Vinyén, a Pokol-csárda kertjében kis társaság vigadott, előttük az asztalon az útvonalleírás, és már hozták is nekik az ebédet. Én lassúbb voltam annál, hogy velük tarthattam volna, ezért megnyújtottam nyomaimat a Cuha-szurdokban. (A jelzőtábláról néhány betűt elloptak, így Cuha zu dok-nak lehetett olvasni.) Itt minden szép és megszokott volt; legközelebb már emberek is kellenének a táj elé.

Az egyik szép gázló

Helyéből kifordult holt törzs

Bakonybél, Szent Gellért-kápolna

Sajnos a sok kattogtatásban elszaladt az idő, s kezdtem némiképp elálmosodni is, ezért a nevezetes Közép-hajagi lénia felé mászva rá kellett döbbennem: nem sokkal javíthatom meg egyéni csúcsomat, ha egyáltalán beérek időben. Gépemen a monoblokk szélesen kotyogott, a golyóbisok ropogtak, az eltört első csomagtartó a rajta ülő kosárral együtt lengedezett és nyöszörgött. Mégsem kíméltem, mikor a piros négyzeten lerobogtam-pattogtam Hárskútra, és negyed kilenckor megérkeztem a hadiút bejáratához.

Ezúttal semmi panaszom nem lehetett volna, ha a pontőrnek már csak a hűlt helyét lelem – de ő, mint utóbb kisült, még várt néhány segítőre, akik a legelső állomásoktól résztvevőként eredtek neki a távnak. – Én pedig pecsételés után ismét csak a 8-as utat választottam Veszprémig: és most hangos ujjongás, dísztaps és dupla adag csoki várt a célban! A főszervező, Netuddmckey hallani sem akart arról, hogy ismét rideg szálláson hajtsam álomra a fejem, ezért meghívott saját fedele alá. Felesége, Anikó, és Mankamtb topiktárs vele együtt megteremtette a jó hangulatot a friss élmények és régi kalandok elbeszélésével, s nekem ebbe a körbe csak bele kellett ülnöm, mint egy kád meleg vízbe. És volt forró zuhany is, meg finom étkek az asztalon. Mindegyiküknek ezen az úton is nagyon köszönöm figyelmességüket és szeretetüket.

Megérkeznek az utolsó teljesítők

Fizetett tűzijáték

Manka, Anikó, Zsolt

* * *

Utunk elválik

Tankleső torony

Nagyvázsony, Szt. István-templom

Másnap későn keltünk, elbúcsúztunk. Én délnyugatnak térítettem jó lovamat, és ő nagy recsegéssel el is poroszkált velem a Művészetek Völgyébe. Zsoltéknál kaptam egy programlistát (a www.kapolcs.hu-ról letöltve), melynek segítségével először Monostorapátiban szándékoztam levadászni egy gregorián romkoncertet a hegyoldalban.

A szervezők azonban nem sokat törődtek a szalagozással, a jelzés húszéves és hiányos volt, így néhány bicajos és autós érdeklődő társaságában végül a Széles-forrást találtam meg. Jött velünk egy angol fickó is, a zenészek közül való; ő a tavalyi helyre vezetett minket. Most azonban annyira eltévesztettük a célt, hogy még az ő hallása alapján se találtunk oda a romhoz. A műsor tényleges hallgatói persze már egy órával a kezdés előtt, a "völgymunkások" kalauzolásával kényelmesen fölbaktattak a helyszínre.

Vigántpetend, Happy Gang

Monostorapáti, forrás

Gyorsan átrándultam hát Taliándörögdre, ahol a Bokály Együttes játszott régi szép dallamokat. Volt ott sok érdekesség, pl. egy eléggé reklámízű sajtfesztivál is. De amiért én végül megmosakodtam és átöltöztem, az Dinnyés József dalestje volt. "Költők között zenész, zenészek közt költő" – a "daltulajdonos" így járja a nagy hazát határon belül és kívül, szemlátomást túl az ötödik X-en, s negyedszázada töretlen lelkesedéssel. Gyűjti a régibb, de főként a közelmúltbeli és kortárs költők verseit, emlékeit, a tájat és történelmét. Régebben ezt a szakmát "népművelőnek" nevezték, de manapság ez is, és maga a táj is fuldoklik az idegen szó, a tévékultúra iszapos áradatában, szenved a Műveletlenségi Hivatal kishitűsége és nemtörődömsége miatt. Dinnyés József saját gitárkísérettel húsz verset és öt zsoltárt énekel naponta a kicsiny ref. templomban, ahol a padlón is ülnek. Minden napra más tájról hoz énekelnivalót, és az összekötő szövegek legalább olyan hasznosak, mint maguk a versek.

Kapolcsi dugó

Taliándörögd, sajtkirály-választás

"Klastromfalu," tárogatósok

A daltulajdonos a ref. templomban

A nap végére vissza akartam gurulni Monostorapátiba, ahol a Krétakör Vándorcirkusz adta elő a Hazámhazám c. groteszk-szatirikus áttekintését a rendszerváltás utáni magyar történelemről. Én azonban nagyon kifutottam már az időből, és inkább a Hobo Blues Band zenés darabját, a Vadászatot választottam a taliándörögdi Lőtér Színpadon. Ez dugig volt emberrel, alig láttam valamit, és fényképezni is csak messziről lehetett. Ezenfelül olyan álmos voltam, hogy alig tudtam a cselekményt figyelni, s mikor vége lett, nem éreztem azt a katarzist, amit korábban vártam. Elindultam hát a titkos szállásra, eltettem magam aludni, és másnap Veszprémből vonat vitt haza.