10. nap: VII. 5., szombat.
Pécs, Mandulás – Siófok.
185,7 km.

Erre az utolsó napra az eddigieknél valamivel hosszabb út jutott az újratervezés miatt. Mégsem siettem el a Mecsek megtekintését: a Tripammer-fa és a koszonya-tetői áramközpont érintésével, egy újabb gumidefektet leküzdve átvágtam a pusztabányai üveghuta romjához. Az őszi mecseki túrán vaksötétben gurultam át e tájon, illőnek tartottam tehát, hogy legalább ennyit becsülettel meglátogassak. Az üveghutának két kohója áll mesterséges tető alatt, mellettük a különféle szellőző- és fújtatójáratok, tisztességes ismertető tábla kíséretében. Beszélgettem ott egy fiatal házaspárral, akik apró gyerekeiket hozták fel ide. A vadászháznál más vendégek is voltak.

Innentől beletapostam a pedálba. Kárászon málhás bicajokat láttam egy ház udvarán, tulajdonosaik nyilván odabenn nézelődtek. Bonyhádon a felújítás alatt álló városháza, Zombán régi kúria és fogathajtóverseny érdemelt figyelmet. Aztán igazi tolnai tájra jutottam: hosszú dombok, széles mezők, tehenek, kecskék, a lusta Sió.

Sárszentlőrincen délután ötkor hiába igyekeztem bejutni a Petőfi-emlékházba (előre be kell jelenteni). És itt a Frigoria kiadta kerékpárosatlasz hazug ígéreteivel ellentétben másfél kilométeren át láncrongáló poros út vezetett át Illyés Gyula kisiskolás éveinek helyszínére, Felső-Rácegrespusztára. Természetesen esélyem se volt a bejutásra, ezért továbbtekertem Pálfára, ahol ismét lelepleződött a térképkészítők felületessége. Ők ugyanis egyrészről azt mondják három nyelven: "A térképen ábrázolt útvonalakat a kerékpárosok végigjárták," másrészt a 94. túrajavaslatról (...Simontornya (Ozora) – Pálfa – Sárszentlőrinc ...) konkrétan ezt: "Sík terepen, kis forgalmú, helyenként nagyobb forgalmú, aszfaltozott utakon haladhatunk." – Nos, lehet, hogy északról ez az útvonal aszfaltozottnak látszik, de én a másik irányból jövet fél órán át öblögettem tüdőmet a Pálfán kezdődő hat kilométeres földút szél kavarta porával.

Mikor háromnegyed hétkor kijutottam Simontornya szeméttelepére, a szeszfőzde mellett, elhatároztam, hogy előzetes vállalásom dacára még az este elpedálozok a Balatonig. Méltatlannak éreztem volna ugyanis, ha az ezeregyszáz kilométeres dunántúli kört egy ilyen poros szakasszal fejezem be, dicstelenül zötyögve az üvegcserepek között.

Ehhez azonban valami biztos szállásra volt szükségem a Balatonnál. Az atlasz minden hibáját jóvátéve szolgáltatott egy telefonszámot (Siófok, Ifjúság Kemping), ahonnan egy kedves női hang azt felelte, hogy bátran jöhetek éjszaka is, mindig lesz valaki a bejáratnál.

A városban lefényképeztem egy vízműipari vállalat udvarán kiállított nyomóskutakat (mintha ezt mondanák: "Repedt kutak, fületlen csapok bő választékban! Harminc éve változatlan kínálattal az Önök szolgálatában!"), illetve a szépen restaurált várat. Ezután bekapcsoltam a dinamót, és nekiveselkedtem az utolsó negyven kilométernek az estére sem csendesülő ellenszélben. Meg is állított három citromsárga ruhás országúti rendőr, de mint kiderült, csak az útvonalamra voltak kíváncsiak. Jó hangulatban váltunk el.

Aztán valamivel Dég előtt megkaptam a harmadik defektet. Ez már nem is sziszegett, hanem valósággal sustorgott. A sötétben megállapítottam, hogy a hátsó gumiabroncs egy ponton teljesen elkopott, és ha nem fáslizom meg, akkor a pótgumi is menten kilyukad. Bizony, ezer kilométernek nem lett volna szabad ilyen elaggott, hártyavékony külsővel nekiszaladni. Előszedtem hát a ragtapaszt, és megpróbáltam lelohasztani vele azt a gumipúpot, amelyet az egész úton éreztem, de ilyen veszélyesnek nem gondoltam. Kívül-belül ráragasztottam több réteget, majd folytattam az utat Siófok felé.

Az utolsó kaland azonban még hátravolt. Éjfél után, minden körülforduláskor megbökkenő kerékkel, éhesen és dühösen keresgéltem Siófokon a kempinget. A szabadi-sóstói horgásztó körül keveregtem, és sehogy sem értettem, miért kerítették be a balaton-parti nádast. Még kétszer felhívtam a recepcióshölgyet, de ő is csak a közvetlen környezetet ismerte. Végül úgy döntöttem, hogy a lejtők valahogy mégis levezetnek a tópartra, így aztán kijutottam a vasútig, s onnan a kempingbe. Hajnali egykor ért véget a túra, zuhanyzás után beszédelegtem a sátorba, és a másnap reggeli vonattal tértem haza.