Kerékpáros Topik, 2001. V. 5.

Hajszál híján ellopták a bringámat!

Bizonyára emlékeztek még, hogy több hónapi kuporgatás után ez év első napjaiban sikerült összetákolnom egy Magellán Cygnust. S noha a trekkingség minden hibája duplán jelenkezik benne, annyira azért nem becsülöm le, hogy térítés nélkül lemondanék róla egy ismeretlen javára. Márpedig ma kis híján kénytelen lettem erre.

A Szőnyi Antikváriumban (Nyugatitól a Margit híd felé, egészen a Dunánál) méregettem éppen a felhozatalt, miközben kék alumíniumcsodám az üzlet előtt megkötve parkolt. Egyszer csak odalépett hozzám az egyik eladó: "Elnézést kérek, nem az Öné a bicikli? Az az ember odakinn éppen azt kerülgeti." - Megijedtem, hogy talán már késő, de ahogy a kijárathoz ugrottam, látszott, hogy még nem végzett. Gondoltam egyet: megvárom, mire jut. Huszonéves lehetett, egy vagy két súlycsoporttal alattam. Háttal állt nekem, kétszemélyes nadrágot és valami bő kabátfélét viselt, arcát ellenzős sapka védte a kíváncsi tekintetektől. Tipikus "belvárosi laza srác" volt. Néhány járókelő elment mögötte, de nem látták, miben mesterkedik, vagy azt gondolták, hogy ő a tulajdonos.

Eltelt egy fél perc. Már arra gondoltam, hogy a 4 mm-es spirál elijeszti, amikor kissé görnyedt tartásából egyszerre felegyenesedett, és úgy látszott, valamiért a táskájába nyúl. Az ajtóban állva, négy méterről követtem minden mozdulatát, és majdnem ott maradtam, amikor hirtelen felszállt a Cygnusra és el akart tekerni! No hiszen, most láttam csak, hogy mikor a táskáját kinyitotta, nem szerszámért nyúlt, hanem az ártalmatlanná tett lakatot süllyesztette bele.

Utánavetettem magam, és vállon ragadtam. A betervezett tanáros felelősségrevonó szöveg helyett a nagy hirtelenségben csak ennyit tudtam kiáltani: "Szállj le róla!" - és rántottam rajta egy derekasat.

Arcán egy pillanat alatt végigrohant a meglepetés ("Mit akar ez a szakállas barom?"), az agresszió ("Csak lenne időm lefújni!") és az ijedelem ("Jaj, most nagyon megvernek!"). De ekkor már átlódult a lába a váz fölött, és a tolvaj gurulva a járdára esett. Nekem a bicaj fontosabb volt, mint a bosszú, ezért nem kaptam el újból. Feltápászkodott, majd lassú futólépésben eltűnt a Jászai Mari tér irányában.

Talán behúzhattam volna neki egyet-kettőt, vagy átadhattam volna az igazságszolgáltatásnak - de e pillanatban lélektanilag még mindig fogva tartott a döbbenet: fél perc kellett neki! Hogy elvágta, megfagyasztotta vagy álkulccsal nyitotta ki a lakatot, nem tudtam meg.

Emberek, vigyázzatok kerékpárotokra! Én nem szemfülességemnek köszönhetem, hogy az enyém még megvan, hanem az eladó lélekjelenlétének. Ő már ismerte az illetőt: korábban kitiltották a boltból, mert könyvet akart lopni. De ha egy másik antikvárium előtt történik a dolog, ahol nem lehet bentről rálátni, akkor most e cikk helyett a gyászjelentést kellene fogalmaznom.