Bükk, 2001. április

Eredetileg Bükk – Aggteleki-karszt volt az útiterv, ezért a tavaszi szünet szerdáján délután vonatra pattantam, és utat rövidítettem Miskolcig. A frissen behelyezett pótgumi lyukas volt, de mivel a szállásnak kiszemelt bánkúti th. csak este 8-ig fogad vendégeket, beértem néhány menet közbeni pumpálással, és tekertem tovább. Ómassán áthaladva végre alulról is kipuhatoltam azt a vidéket, amely egy életre szóló élményhez segített két éve. Aztán a tetthelyen megláttam a "Fehér Sas" panziót. A biztonság kedvéért megkérdeztem a szállás árát: háromezer forint volt. Bizonyára nagyon udvariatlanul hangzott, amikor kifelé hátrálva még megkérdeztem, hány óra. Háromnegyed nyolc volt.

Bánkút, síház

A síházban persze olcsóbb a szállás, de máskor előre kell foglalni, mert ilyenkor rendszerint tele vannak. (Persze az is meglehet, hogy csak megijedtek a külsőmtől, és el akartak riasztani.) Van kulturált zuhany, vécé, étterem, szalonnasütő, montikölcsönző, síszerviz, fáskályha, miegymás. A gondnok nagyon kedvesen felajánlotta, hogy a bicajt behozhatom az épületbe. Este gumit ragasztottam, majd reggel kilenckor az előírás szerint indultam is tovább.

A Bálvány-csúcson lévő Petőfi-kilátó érintésével a Kis-fennsík felé tartottam. Először az Örvény-kőig gurultam a "Karai út" és a Lonci-rét érintésével. Erre a szép kilátóhelyre maga Jókai Mór is fölmászott, amikor a szabadságharc után bujdosásba kényszerült, s felesége még nem szerzett volt neki "komáromi" menlevelet. Öt hónapos tardonai lappangását a Tengerszemű hölgy című regényében emelte be az irodalomba.

Örvény-kő, Jókai-emlékmű

A Szamentu-barlang

Innen továbbhaladva a betonút mentén keresgéltem (igen sokáig) a Szamentu-barlangot, amely egy egyiptomi barlangi istenség nevét viseli. A bükki természetes barlangok automatikusan védettek, ezért betekintés helyett beértem egy fényképpel.

A Kis-fennsík bővelkedik természeti szépségekben, és a piros jelzésen haladva a legtöbbje útba is esik. Én elsősorban az Udvar-kő-barlangot akartam látni, amelyet a térkép sejtelmesen a Dante pokla névvel illet.

"Ki itt belépsz..." – Bejárat az Udvar-kő-bg. nyitott üregébe

A barlang fala szüntelenül csepeg, és mielőtt a turisták letördelték volna őket, talán volt benne néhány apró cseppkő is. A kráter elhagyatott, komor szépségét fokozzák a belé zuhant fatörzsek.

Hatalmas odú az üst falában

Innen egy másik nagyszerű szépség felé vitt utam. A Forrás-völgy szurdokszerű felső részén vízmű is épült a kifolyó fölé, amelynek vizéből, mint olvastam, Miskolc népe iszik már elég régóta. Ezt úgy oldották meg, hogy mielőtt a patak a laposabb részekre érve megzavarosodna, gyorsan beterelik a felszín alá, műanyag csővezetékbe.

A Felső-forrás kifolyója

A vízvezeték elzárója

Ártéri rét a patak völgyében

A Büdös-pest

A Forrás-völgy alsó részén további barlangok találhatók. Ilyen pl. a Büdös-pest (pest = barlang, bolgár-szláv eredetű szóból: "pestera"), ahol egy ebédelő társaságot sikerült lencsevégre kapnom – illetve a friss tájékoztató táblával ellátott Kecske-lyuk. Sajnos itt eleredt az eső, és miközben az első helyről (gyalog) lefelé ereszkedtem, rondán felsebeztem a térdem. Mire az ampullagyárhoz értem, egészen Miskolc határáig, a zápor felerősödött, és kénytelen lettem a buszmegállóban két órát rostokolni. Ennek falára lelkes hegységjárók a www.tar.hu/bukk címet festették: mindenkinek ajánlom ezt a néhány fiatalember szerkesztette honlapot. [Sajnos 2004 tavaszán letörlődött.] Innen tudtam meg utólag, hogy a cserepes-kői barlangszállás nem fizetős, és hogy más ilyenek is vannak.

A föld alá bújó Pénz-patak

"Rejtek" – turistaközpont

Délután 4-kor ismét útnak eredtem Lillafüreden át az egri műúton. A Jakucs László (*) új könyvében (Szerelmetes barlangjaim) megénekelt pénz-pataki víznyelőt még lefényképezhettem, de mire hosszú vándorlással, felülről megérkeztem a Vörös-kő-völgybe, már ismét olyan sötét lett, hogy a szökőkutat nem tudtam lekapni. Igaz, nem is volt érdemes, mert a nagy zápor dacára csak harminc centire szökellt fel a vize.

(*) Jakucs László professzor (1926 – 2001. XII. 1.) karsztkutató, szakíró, az aggteleki Béke-barlang felfedezője. A magyar földrajztudomány kiemelkedő alakja, aki szaktudásával és lelkesedésével közel hozta a tömegekhez a barlangok csodavilágát. Ebben a könyvben életművének mintegy lezárásaként legfontosabb felfedezéseinek történetét írja le. A Pénz-pataki-víznyelőbarlangba Jakucs László kalandos kutatóutakat vezetett, melyek során komoly baleset is történt. Még a legtapasztaltabb barlangászokkal is történhet baleset. Szakképzetlenül vagy egyedül senki ne menjen technikás barlangba!

Ereszkedés közben egy ottfelejtett farakásba botlottam

Ezután a szokott helyen, a vadetetőnél tértem éjjeli nyugalomra. Sajnos a pokróc nem elég ilyen helyekre, így egész éjszaka keservesen fáztam. Másnap felmásztam a Cserepes-kő-lápán (azaz vágyakozó értelmezésem szerint: "lapos" völgyön) a kék jelzésig, mert a szép napsütés Aggtelek felé csábított. Ehhez azonban minél gyorsabban Miskolcon kellett lennem.

Itt aludtam

A völgy felső része

Máig bánom, hogy nem a műúton kapaszkodtam vissza a fennsíkra. Ugyanis a völgy egyáltalán nem volt "lapos," [Származtatása szerint a "vápa" szóval rokon, és mélyedést jelent, a Bükkben a rövid völgyeket hívják "lápának".] sőt a felső végén birka nagyságú mohos sziklákon kellett feltornásznom megpakolt Cygnusomat. A másik ok, amiért sajnálom, hogy ezt az utat választottam, a természet védelme. Mert ugyan nem morzsoltam a talajt, sem nem szemeteltem, de ahogy fölfelé lihegtem és csörömpöltem a meredélyen, bizonyára kimerítettem az "élővilág zavarásának" vétségét.

Az országos kékre térve egészen az Őserdőig toltam gépemet, majd a Fekete-sár és a Zsidó-rét felé tekertem. Első bükki próbálkozásom alkalmával ez a jelzetlen (azazhogy most már kerékpárútként jelzett) murvaút volt az, amely az Istállós-kőtől az első aszfaltútig vihetett volna, ha nem ragaszkodom botor módon a K+-hez.

Ismét egy szép kép a borókás, hepehupás Nagy-mezőről

Jávorkút útbaejtésével kb. 11-re értem be Miskolcra, de ekkor észak felől újfent ronda fekete fellegek kezdtek tornyosulni. Mire a pályaudvarra értem, eleredt a hó. Úgy döntöttem, az Aggteleki-karszt a maga szépségeivel a nyárra marad, és azonnal hazavonatoztam.