Az iskolai tájfutószakosztály kiérdemesült és tiszteletbeli tagjai hagyományteremtő gyalogtúrára vállalkoztak a Börzsönyben.
Csatakiáltás Nagybörzsönyben |
Útnak eredtünk a Kereszt-völgyben, szép időnk volt |
A társaság a Kammerhofra kapaszkodik,
közben híres embert kell kitalálni
Hamarosan a nagy-hideg-hegyi turistaházhoz érkeztünk. Itt folytatódott a hagyományteremtés. Közben vártuk a Pizolit Barlangkutató SE csapatát Kemencéről, de az ő erejükből csak Csóványosig futotta. Ott ugyanis csüdig ért a hó, és visszafordultak.
Kölcsönös ajándékozás |
Boka Gyurinak kistávcső jutott (és István néz vele) |
Poénhegyek (mi mindent lehet egy tekercs vécépapírra leírni?)
Két Memory-játékot is hozott a Mikulás |
És itt is van! (Mármint a Mikulás, középen) |
András és Burgi elfáradt az agytornában |
Hírmondó érkezik a barlangászcsapattól |
Rövid tanakodás után útnak eredtünk Kemence felé. Hamar ránkéjjeledett, a bakancsok beáztak a gázlóknál.
Gázlók nappal... |
...gázlók éjjel |
A Csarna-völgybe ereszkedtünk alá. Láttuk a régi vasút árvíz rongálta töltését és a Hamuházat. Innen jégpáncélos aszfalton talpaltunk el a kemencei síházhoz. Mivel úgy tudtuk, hogy este hétkor már nincs busz Szobra, autóval vettük üldözőbe az utolsó járatot. Fényképezőgépem a síház előtt a fűbe esett, a sötétben nem is lett meg. A technika áldásainak (konkrétan a mobiltelefonnak) köszönhetően megbeszéltük, hogy másnap egymagam eljövök érte (szilveszter napján, bicajjal).
A vonaton István egy földijével találkozott (fiatal legény, vasutasnövendék); a felidézett közös ismerősök kapcsán sziporkázó hangulatot varázsoltak a kupéba (Ööcsééém!!! Add a kezed!). E fáradságos nap tehát váratlan csattanóval végződött.
* * *
Nekem persze másnap vissza kellett tekernem Kemencére, s ebben a Vácig tartó tejföl és a nagy hideg miatt nem volt köszönet. Szürke Puch bringám három küllője ki volt már törve, további kettő most pattant el – csudásan imbolygott tőle a járgány. Kemencén két ember várt a fényképezővel, egy csokit hagytam ott hálából.
A Diósjenőre átvezető út az eddiginél is jegesebb volt, néha kénytelen voltam a szélén manőverezni. A túloldalon (a Závoz után) a hegyoldali makadámutat választottam Királyrétig. Útközben megelőzött egy zsigulis erdész, s megkérdezte, erre jövök-e vissza – mert itt bizony vaddisznóra fognak lőni egy óra múlva. Ettől alkalmasint begyorsultam, és meg sem álltam Kismarosig, s onnan egyenesen hazavonatoztam.